Az alábbi, 28 négyzetméteres, Huszártalálkozó 2010 című műalkotást - melyből csak kis részletet van módunk bemutatni - egy Boros József nevű debreceni hotel- és sokmindenmás-tulajdonos rendelte új szállodája halljába, és tegnap meg is volt az ünnepélyes avatás.
A nagyvállalkozó maga szerényen meghúzódik a kép alján, az első sorban, bájos leánya és sokra hivatott fiúgyermeke - szelíd szeretetet és feltétlen tiszteletet egyként árasztó - karéjában.
De Boros úr talán rá se szánta volna magát e nagyvonalú gesztusra, e lenyűgöző pannó szponzorálására, ha nem gondolna végtelen hálával Kósa Lajosra, városa polgármesterére, aki önzetlen segítséget nyújtott számára. Szerény viszonzásul a kép középpontjában ő látható (érthetetlen okokból nem a fehér paripán pompázik, ám gyönyörű, panyókára vetett dolmányának skarlátvöröse - micsoda festőbravúr! - mintegy rímel a donátor nadrágjának színére).
A mű (amelynek hátterében valamelyik nagy debreceni folyam hömpölyög) további szereplői között az érdemdús helyi notabilitások szinte mind feltűnnek, alpolgármestertől főépítészig - de teljes felsorolásukra nem vállalkozhatom, mert sajnos nem ismerem mindegyiket. (Pedig igencsak kíváncsi lennék, főleg a piros rózsát átvevő kecses kisasszony balján álló, mustárszín mentés délceg úr kilétére, aki a megszólalásig hasonlít az ifjú Joszif Visszarionovicsra.)
A jeles mester - Boros Gyula, jegyezzük meg a nevét! - fenti remeke óhatatlanul eszembe juttatja a mintegy tíz évvel ezelőtt készült, hasonló érzeményeket és élénk médiaérdeklődést kiváltó másik gigászi méretű festményt, a Millenniumi Magyar Kormány a Korona évében címűt, amelynek azonban mostoha sors jutott: a megrendelő nem vette át Róth Istvántól, az alkotótól, és a néhány évvel későbbi árverésen - a kép valódi értékét meg sem közelítő 25 millió forintos áron - sem kelt el.
Érthetetlen a dolog, annál is inkább, mert a kép két főalakjának egyike úgy nyilatkozott, hogy a festmény méltó helye a köztársasági elnöki rezidenciában, a Sándor-palotában lenne.
Hát ha ott nem is, de a nyilatkozó szívéhez oly közel álló kisgazda-fellegvárban, a Nagyatádi Szabó-házban szerencsére megtekinthető a 14 négyzetméteres alkotás, mert egy bizottság - felismerve a kép rendkívüli jelentőségét - pártfogásába vette, és elszállíttatta az üzemeltetésében levő emlékházba, Csokonyavisontára.
Nem az ifjú Koba lesz az, hanem igenis a vén Szoszó.
VálaszTörlésIgen, igen, igaz. (De azért lett ő még vénebb is annál, mint azon a megnyerő, erőt sugárzó, mindnyájunkapja-fotón.)
VálaszTörlésJajjj!
VálaszTörlésRembrandt Éjjeli őrjárat-a is megrendelésre készült, és az elkészülte után is mindenki fanyalgott... Majd az utókor dönt!
VálaszTörlésÜdvözlet.
VálaszTörlésAz analógia tökéletes. Az utókor döntésére pedig pár száz év múlva visszatérünk.
A tökéletes analógia
VálaszTörlésNem freskó
VálaszTörlésMivel a szövegben Boros Gyula festőművészt dilettánsnak titulálták, a Cívishír megkereste az alkotót, és megkérte, reagáljon a róla elhangzott kijelentésre.
A művész először is tisztázta: a Kósa Lajost is ábrázoló alkotás semmiképp nem freskó. – A freskót ugyanis friss, még nedves vakolatra, mészvíz és mésztej különböző pigmentekkel való keverésével készítik. Az olajfestmény azonban vászonra, fára vagy más hordozókra készül, olajtartalmú festőszerek és pigmentek keverésével.
A Modem „kinyilatkozásával” kapcsolatban azt mondta: érzése szerint veszélyes vizekre eveztek. – Valójában nem vették a fáradságot, hogy megpróbáljanak a kép valódi tartalmához, jelentéséhez jutni. Úgy ítélkeznek, hogy kiragadnak az egészből egy kis részletet, közzé teszik, összehasonlítják egy teljesen más stílusú és felfogású képpel, amely szerintük remekmű lehet.
Hol vannak a valódi kérdések?
Boros Gyula kifogásolja azt is, hogy konkrétumot nem írnak, választásra szólítják fel a jóhiszemű, de lehet, hogy laikus olvasókat, pellengérre próbálnak állítani szintén jóhiszemű, és mindenképpen jóakaratú alkotókat. – Hol vannak, szakértő urak, a festészet valódi kérdései? Kompozíció, ritmus, formák és színek, terek, képen belüli ornamentika, rajz és folthatás, ellenpontok és hangsúlyok, dinamika... És hol van a gondolat szabadsága? Ja és hol van az érzelmi intelligencia egyik fő ismérve, a humorérzék? – tette fel a kérdéseket bírálóinak a festő, hozzátéve: mert ha nem vennék észre, itt arra is szükség van a tárgy megértéséhez. – Őszintén sajnálom azokat, akik elvesztették a könnyed játék képességét, akiknek értékes csak az lehet, ami tragikus, egy kicsit oszladozik, penészes, ja és igen, sokszor bosszantóan unalmas. A Modem közleményében az is olvasható, hogy nevetséges és szánalmas a reneszánsz hagyományoknak a – megrendelő, mecénás és alkotóművész együttműködése – felelevenítése. – Nos, ez a viszony soha sem szűnt meg, csak a szereplők változtak, de azok is csak látszólag. Az eredmény mindig lehetett remek- vagy fércmű is, függetlenül a körülményektől. Egy felmerült igény, óhaj éppúgy lehet inspiráló, mint egy saját élmény, érzés, vágy.
Politika? Ugyan!
– Ennek a képnek semmiképp nem volt célja és feladata, hogy politikai tartalmat, jelentést közöljön. A megrendelő saját tulajdona a szálloda, amely családi vállalkozásként működik. A képet saját magának készíttette, a portrék a családot és a barátokat ábrázolják, szándékunk szerint egy nemzetközi huszártalálkozó vidám napjáról mutat be mozaikokat – nem kevés humorral és műgonddal. A kép majdnem 12 méter hosszú és 2 méter 38 centiméter magas. Az állandóan emlegetett Kósa-arc ebből csak körülbelül 10 négyzetcentiméter, valójában úgy kell megkeresni. Azt hiszem, ez sokat elárul a bírálók felületességéről – foglalta össze mondandóját a művész.
Boros Gyula szerint meg kéne tanulnunk elfogadni a gondolkodásban is a másságot – ő mindenesetre erre törekszik.
B. Gergely Krisztina
Boros Gyula festőművész úrnak igaza van: a humorérzék elengedhetetlen. A Cívishír-beli nyilatkozata elolvasásához különösen.
VálaszTörlésA teljes iromány itt
VálaszTörlés(Csak a rend kedvéért.)