Egy (minia)turista a barcelonai Katalán Múzeum előtt
2010-01-28
2010-01-26
Kósa óbester
A művészetnek és a művészeknek szükségük van mecénásokra és donátorokra. Még a tehetséges képzőművészek többségének is, hát még azoknak, akik nem azok, és csak akkor van reményük például képeik eladására, ha rendelésre festenek: pontosan azt és pontosan úgy, amit és ahogy rendelnek tőlük. (Az ilyet persze prostituálódásnak is lehet hívni némi rosszindulattal - úgyhogy hívjuk is annak.)
Az alábbi, 28 négyzetméteres, Huszártalálkozó 2010 című műalkotást - melyből csak kis részletet van módunk bemutatni - egy Boros József nevű debreceni hotel- és sokmindenmás-tulajdonos rendelte új szállodája halljába, és tegnap meg is volt az ünnepélyes avatás.
A nagyvállalkozó maga szerényen meghúzódik a kép alján, az első sorban, bájos leánya és sokra hivatott fiúgyermeke - szelíd szeretetet és feltétlen tiszteletet egyként árasztó - karéjában.
De Boros úr talán rá se szánta volna magát e nagyvonalú gesztusra, e lenyűgöző pannó szponzorálására, ha nem gondolna végtelen hálával Kósa Lajosra, városa polgármesterére, aki önzetlen segítséget nyújtott számára. Szerény viszonzásul a kép középpontjában ő látható (érthetetlen okokból nem a fehér paripán pompázik, ám gyönyörű, panyókára vetett dolmányának skarlátvöröse - micsoda festőbravúr! - mintegy rímel a donátor nadrágjának színére).
A mű (amelynek hátterében valamelyik nagy debreceni folyam hömpölyög) további szereplői között az érdemdús helyi notabilitások szinte mind feltűnnek, alpolgármestertől főépítészig - de teljes felsorolásukra nem vállalkozhatom, mert sajnos nem ismerem mindegyiket. (Pedig igencsak kíváncsi lennék, főleg a piros rózsát átvevő kecses kisasszony balján álló, mustárszín mentés délceg úr kilétére, aki a megszólalásig hasonlít az ifjú Joszif Visszarionovicsra.)
A jeles mester - Boros Gyula, jegyezzük meg a nevét! - fenti remeke óhatatlanul eszembe juttatja a mintegy tíz évvel ezelőtt készült, hasonló érzeményeket és élénk médiaérdeklődést kiváltó másik gigászi méretű festményt, a Millenniumi Magyar Kormány a Korona évében címűt, amelynek azonban mostoha sors jutott: a megrendelő nem vette át Róth Istvántól, az alkotótól, és a néhány évvel későbbi árverésen - a kép valódi értékét meg sem közelítő 25 millió forintos áron - sem kelt el.
Érthetetlen a dolog, annál is inkább, mert a kép két főalakjának egyike úgy nyilatkozott, hogy a festmény méltó helye a köztársasági elnöki rezidenciában, a Sándor-palotában lenne.
Hát ha ott nem is, de a nyilatkozó szívéhez oly közel álló kisgazda-fellegvárban, a Nagyatádi Szabó-házban szerencsére megtekinthető a 14 négyzetméteres alkotás, mert egy bizottság - felismerve a kép rendkívüli jelentőségét - pártfogásába vette, és elszállíttatta az üzemeltetésében levő emlékházba, Csokonyavisontára.
Az alábbi, 28 négyzetméteres, Huszártalálkozó 2010 című műalkotást - melyből csak kis részletet van módunk bemutatni - egy Boros József nevű debreceni hotel- és sokmindenmás-tulajdonos rendelte új szállodája halljába, és tegnap meg is volt az ünnepélyes avatás.
A nagyvállalkozó maga szerényen meghúzódik a kép alján, az első sorban, bájos leánya és sokra hivatott fiúgyermeke - szelíd szeretetet és feltétlen tiszteletet egyként árasztó - karéjában.
De Boros úr talán rá se szánta volna magát e nagyvonalú gesztusra, e lenyűgöző pannó szponzorálására, ha nem gondolna végtelen hálával Kósa Lajosra, városa polgármesterére, aki önzetlen segítséget nyújtott számára. Szerény viszonzásul a kép középpontjában ő látható (érthetetlen okokból nem a fehér paripán pompázik, ám gyönyörű, panyókára vetett dolmányának skarlátvöröse - micsoda festőbravúr! - mintegy rímel a donátor nadrágjának színére).
A mű (amelynek hátterében valamelyik nagy debreceni folyam hömpölyög) további szereplői között az érdemdús helyi notabilitások szinte mind feltűnnek, alpolgármestertől főépítészig - de teljes felsorolásukra nem vállalkozhatom, mert sajnos nem ismerem mindegyiket. (Pedig igencsak kíváncsi lennék, főleg a piros rózsát átvevő kecses kisasszony balján álló, mustárszín mentés délceg úr kilétére, aki a megszólalásig hasonlít az ifjú Joszif Visszarionovicsra.)
A jeles mester - Boros Gyula, jegyezzük meg a nevét! - fenti remeke óhatatlanul eszembe juttatja a mintegy tíz évvel ezelőtt készült, hasonló érzeményeket és élénk médiaérdeklődést kiváltó másik gigászi méretű festményt, a Millenniumi Magyar Kormány a Korona évében címűt, amelynek azonban mostoha sors jutott: a megrendelő nem vette át Róth Istvántól, az alkotótól, és a néhány évvel későbbi árverésen - a kép valódi értékét meg sem közelítő 25 millió forintos áron - sem kelt el.
Érthetetlen a dolog, annál is inkább, mert a kép két főalakjának egyike úgy nyilatkozott, hogy a festmény méltó helye a köztársasági elnöki rezidenciában, a Sándor-palotában lenne.
Hát ha ott nem is, de a nyilatkozó szívéhez oly közel álló kisgazda-fellegvárban, a Nagyatádi Szabó-házban szerencsére megtekinthető a 14 négyzetméteres alkotás, mert egy bizottság - felismerve a kép rendkívüli jelentőségét - pártfogásába vette, és elszállíttatta az üzemeltetésében levő emlékházba, Csokonyavisontára.
2010-01-25
Pannónia Gyógyintézet-napló
6. A tibiofibuláris állítócsavar
Erre a csavarra akkor van szükség, ha a szalagok is szakadnak, nem csak a csontok törnek. (Legalábbis efféle összefüggést véltem felfedezni a netes forrásokat olvasva.)
Ez a csavar rögzíti a sípcsonthoz a szárkapocscsontot. Amíg az állítócsavart nem távolítják el, a lábat tilos terhelni.
Íme, a csavar és a csavarhúzó:
A kicsavarozás helyi érzéstelenítésben végezhető kisebb műtét. A múlt kedden történt ez, tehát jó öt héttel a baleset után. (Ez megfelel a protokollnak.)
Maga a beavatkozás kb. 20 perc volt. Fura érzés, amikor a csavar megindul, de végül is jó: minden egyes srófolással nőtt a megkönnyebbülés.
Várni előtte is, utána is kb. másfél-másfél órát kellett, az út viszont csak kb. egyórányi volt, ebből is látszik, hogy este azért lehet közlekedni a városban.
És szombaton korán reggel is lehet közlekedni, ez is kiderült, mert ekkor kellett kötözésre menni. Mivel korán volt, nem a teremgarázsos, hanem a hagyományos lépcsős módszert választottuk. Meg azért is választottuk ezt, mert biztos voltam benne, hogy sikerül lemennem a mankóval. Sőt, kifejezetten szerettem volna lemenni. Nyugodt voltam, nem történhet baj, az állítócsavar már nem tud beletörni a csontba, bármi történne is. A lépcsőn kb. két perc alatt jutottam le, ez fokonként fél perc, és vissza sem volt sokkal több.
A kórházban pedig mindössze egy óra volt a várakozás, a kötözéssel, adminisztrációval együtt.
Legközelebb csütörtökön próbálhatom meg megint a lépcsőzést. Akkor varratszedés lesz.
És aztán már csak az őszi nagyobb műtét, az összes többi vas kiszedésével (kedvencem a harmadcsőlemez).
Erre a csavarra akkor van szükség, ha a szalagok is szakadnak, nem csak a csontok törnek. (Legalábbis efféle összefüggést véltem felfedezni a netes forrásokat olvasva.)
Ez a csavar rögzíti a sípcsonthoz a szárkapocscsontot. Amíg az állítócsavart nem távolítják el, a lábat tilos terhelni.
Íme, a csavar és a csavarhúzó:
A kicsavarozás helyi érzéstelenítésben végezhető kisebb műtét. A múlt kedden történt ez, tehát jó öt héttel a baleset után. (Ez megfelel a protokollnak.)
Maga a beavatkozás kb. 20 perc volt. Fura érzés, amikor a csavar megindul, de végül is jó: minden egyes srófolással nőtt a megkönnyebbülés.
Várni előtte is, utána is kb. másfél-másfél órát kellett, az út viszont csak kb. egyórányi volt, ebből is látszik, hogy este azért lehet közlekedni a városban.
És szombaton korán reggel is lehet közlekedni, ez is kiderült, mert ekkor kellett kötözésre menni. Mivel korán volt, nem a teremgarázsos, hanem a hagyományos lépcsős módszert választottuk. Meg azért is választottuk ezt, mert biztos voltam benne, hogy sikerül lemennem a mankóval. Sőt, kifejezetten szerettem volna lemenni. Nyugodt voltam, nem történhet baj, az állítócsavar már nem tud beletörni a csontba, bármi történne is. A lépcsőn kb. két perc alatt jutottam le, ez fokonként fél perc, és vissza sem volt sokkal több.
A kórházban pedig mindössze egy óra volt a várakozás, a kötözéssel, adminisztrációval együtt.
Legközelebb csütörtökön próbálhatom meg megint a lépcsőzést. Akkor varratszedés lesz.
És aztán már csak az őszi nagyobb műtét, az összes többi vas kiszedésével (kedvencem a harmadcsőlemez).
2010-01-20
Két út volt előttem
93-ban New Orleansban.
Akkor még habozás nélkül a Bourbont választottam. Ma már a St. Peteren indulnék el, beletörődőn.
2010-01-18
Wolfi
Na, erről a Nóbelről eszembe jutott Mucsi, ahogy a Feketeországban róóólandozik.
Meg az is eszembe jutott, hogy itt a remek alkalom, hogy elolvassam az utolsó 200 oldalt is a tavasszal elkezdett Mozart-életrajzból (Braunbehrens, Volkmar: Mozart - A bécsi évek - Budapest : Osiris, 2006 - 587 p.).
Mérgemben hagytam abba. Ezt a művet csak lefordították, de nem szerkesztették, tele van hibával, ezért egy idő után csak bosszankodtam, és nem haladtam vele, mert hülye módon elkezdtem feljegyezni a hibákat, hátha tud vele kezdeni valamit a kiadó, ha netán második kiadás is megjelenne belőle. De végül állandóan jegyzetelni kellett, amit meguntam, viszont a jegyzetelést nem tudtam abbahagyni. Pedig én csak az ordító hibákat szoktam észlelni, a szimplán cikiket nem. Mindegy, a lényeg, hogy Mozartról szól, na meg a jozefinizmusról is, és ez elég érdekes. Most azért is elolvasom, a hibákat ott egye a fene.
Ez viszont egy rendkívüli kiadvány, igaz, nem könyv, hanem CD: KV 626, Decca. 1991. december 5-én - Mozart halálának 200. évfordulóján - rögzítették.
Szóval Requiem a Stephansdomban Mozartért és vele. (Memento famuli tui Wolfgangi Amadei..., megindít, na.)
Meg az is eszembe jutott, hogy itt a remek alkalom, hogy elolvassam az utolsó 200 oldalt is a tavasszal elkezdett Mozart-életrajzból (Braunbehrens, Volkmar: Mozart - A bécsi évek - Budapest : Osiris, 2006 - 587 p.).
Mérgemben hagytam abba. Ezt a művet csak lefordították, de nem szerkesztették, tele van hibával, ezért egy idő után csak bosszankodtam, és nem haladtam vele, mert hülye módon elkezdtem feljegyezni a hibákat, hátha tud vele kezdeni valamit a kiadó, ha netán második kiadás is megjelenne belőle. De végül állandóan jegyzetelni kellett, amit meguntam, viszont a jegyzetelést nem tudtam abbahagyni. Pedig én csak az ordító hibákat szoktam észlelni, a szimplán cikiket nem. Mindegy, a lényeg, hogy Mozartról szól, na meg a jozefinizmusról is, és ez elég érdekes. Most azért is elolvasom, a hibákat ott egye a fene.
Ez viszont egy rendkívüli kiadvány, igaz, nem könyv, hanem CD: KV 626, Decca. 1991. december 5-én - Mozart halálának 200. évfordulóján - rögzítették.
Szóval Requiem a Stephansdomban Mozartért és vele. (Memento famuli tui Wolfgangi Amadei..., megindít, na.)
2010-01-17
2010-01-15
Pannónia Gyógyintézet-napló
5. Gipszlevétel
Levették a gyönyörű sárga gipszet ma. Most egy órával tovább kellett várni - négy órát -, mint a múltkor, viszont az utazás most is "csak" két óra volt.
A gipszlevétel izgalmas: miniflexszel vágják át az anyagot, közben rezeg az egész, amitől zsibog a láb. A gipszes csóka közben poénkodott, hogy nem szokták ám szeretni az orvosok, ha ő vesz le gipszet. Persze komolyan veszem, azt hittem, tényleg valamiért nem szeretik ezt a dokik. De aztán mondta, hogy ne aggódjak, nem fogja összekaszabolni a lábamat. Valóban nem is tette, de ettől még hihetetlenül csúnya: a vádlim vékony, a bokám viszont vastag, dagadt, és olyan, mintha emberi bőr helyett pergamen borítaná. Ezenkívül még mindig narancssárga a fertőtlenítőtől, és még mindig kék-zöld-lila. (Most persze megint ott tartok, hogy azon sopánkodom: hogy a francba történhetett ez a hülyeség?!)
A gipszelőből átmankózom a röntgenbe, Petteri előrement, szerencsére, mert épp kinézett a röntgenes, úgyhogy ott mindjárt be is mehettem. A röntgenezés után már csak az orvosra kell várni.
Ez eleinte egész jól megy, mapetsózunk: hoztak egy hajléktalan nénit, eltört a sétabotja, valószínűleg azért esett el, a törött botot nem akarja odaadni a beteghordónak, a röntgenasszisztens viszont nem akarja bottal beengendi, végül odaadja a néni a botot. Jött néhány manáger kinézetű beteg, ők - hogy, hogy nem - mind kurva gyorsan végeznek. Egy nénitől megtudtam, hogy 130 ezer forintért megváltotta a sírhelyet (vagy urnahelyet, a fene tudja), "na de" - mondta - 100 évre" - hát, ez tök jó.
Aztán Petteri egyszer csak megjegyzi, hogy én minden sántító embernek hosszan tanulmányozom a stílusát, hát igen, tényleg elfeledkezem magamról és bámulom a sántákat, közben azon gondolkodom, hogy nálam ez nem lesz olyan ciki, eleve kacska a jobb lábam, tehát már amúgy is vicces a járásom. De azért a macsó csávó, amint egyenes jobb térddel szinte rohan, az azért nálam mókásabban fest, na.
A betegszállítók külön kis világ. Hárman állnak a lift előtt, egy nagyon sovány, egy köpcös és egy kifejezetten ősasszony alkatú, beszélgetnek, amikor megérkezik a negyedik is, hidrogénezett hajú kigyúrt fickó. Már négyen beszélgetnének, amikor belerecsegnek a mikrofonba az ambulancián, hogy "betegszállítás", erre szétszélednek. De nem csak beteget szállítanak: ők hozzák az ebédet is, és mindenféle kiskocsikat húznak, azokon nagy csatos fémdobozok, olykor pedig papírdobozokkal telepakolt hordágyakat is tologatnak, kedélyesek, ők a legempatikusabbak, habár egyikük egy papírdobozzal teli hordágyat tolva azt énekelgeti: "Fürge rókalábak" - Petteri nevet, aztán lassan felfogom, és én is röhögök, de hozzátenném azért, hogy: "Az, bazzeg!"
A doki jött, látott egy beteget, majd visszament a műtőbe. Ekkor már fél kettő volt, és kicsit behisztiztem: nem akarok a kórházban pisilni, hideg van, és különben is három órája várunk már, mi a francnak megy vissza, hiszen csak öt perc az egész, amíg velem végez, a műtőből viszont egy óránál előbb biztos nem kerül elő. (De azért ennyi idő múlva tényleg újra és újra megjelenik az ambulancián, ahol megnéz egy-két beteget, majd vissza a műtőbe, hát, igazából nemigen érteni, hogyan győzi.) Jó, játsszunk szókitalálóst. Eozin, ezt kellett kitalálnom, kitaláltam. Petteri meg a kámeát találja ki villámgyorsan.
Fél három után végre behívnak. Tényleg öt perc, amíg az orvos megnézi a röntgent, a lábamat, és elmondja, hogy kenegessem szorgosan a bőrt, akkor kedden rendben is lesz, és kiveszi az állítócsavart, most már tudom, hogy így hívják azt a valamit, ami miatt nem szabad terhelni a lábat. A többi cucc marad.
Majd a nyáron.
Levették a gyönyörű sárga gipszet ma. Most egy órával tovább kellett várni - négy órát -, mint a múltkor, viszont az utazás most is "csak" két óra volt.
A gipszlevétel izgalmas: miniflexszel vágják át az anyagot, közben rezeg az egész, amitől zsibog a láb. A gipszes csóka közben poénkodott, hogy nem szokták ám szeretni az orvosok, ha ő vesz le gipszet. Persze komolyan veszem, azt hittem, tényleg valamiért nem szeretik ezt a dokik. De aztán mondta, hogy ne aggódjak, nem fogja összekaszabolni a lábamat. Valóban nem is tette, de ettől még hihetetlenül csúnya: a vádlim vékony, a bokám viszont vastag, dagadt, és olyan, mintha emberi bőr helyett pergamen borítaná. Ezenkívül még mindig narancssárga a fertőtlenítőtől, és még mindig kék-zöld-lila. (Most persze megint ott tartok, hogy azon sopánkodom: hogy a francba történhetett ez a hülyeség?!)
A gipszelőből átmankózom a röntgenbe, Petteri előrement, szerencsére, mert épp kinézett a röntgenes, úgyhogy ott mindjárt be is mehettem. A röntgenezés után már csak az orvosra kell várni.
Ez eleinte egész jól megy, mapetsózunk: hoztak egy hajléktalan nénit, eltört a sétabotja, valószínűleg azért esett el, a törött botot nem akarja odaadni a beteghordónak, a röntgenasszisztens viszont nem akarja bottal beengendi, végül odaadja a néni a botot. Jött néhány manáger kinézetű beteg, ők - hogy, hogy nem - mind kurva gyorsan végeznek. Egy nénitől megtudtam, hogy 130 ezer forintért megváltotta a sírhelyet (vagy urnahelyet, a fene tudja), "na de" - mondta - 100 évre" - hát, ez tök jó.
Aztán Petteri egyszer csak megjegyzi, hogy én minden sántító embernek hosszan tanulmányozom a stílusát, hát igen, tényleg elfeledkezem magamról és bámulom a sántákat, közben azon gondolkodom, hogy nálam ez nem lesz olyan ciki, eleve kacska a jobb lábam, tehát már amúgy is vicces a járásom. De azért a macsó csávó, amint egyenes jobb térddel szinte rohan, az azért nálam mókásabban fest, na.
A betegszállítók külön kis világ. Hárman állnak a lift előtt, egy nagyon sovány, egy köpcös és egy kifejezetten ősasszony alkatú, beszélgetnek, amikor megérkezik a negyedik is, hidrogénezett hajú kigyúrt fickó. Már négyen beszélgetnének, amikor belerecsegnek a mikrofonba az ambulancián, hogy "betegszállítás", erre szétszélednek. De nem csak beteget szállítanak: ők hozzák az ebédet is, és mindenféle kiskocsikat húznak, azokon nagy csatos fémdobozok, olykor pedig papírdobozokkal telepakolt hordágyakat is tologatnak, kedélyesek, ők a legempatikusabbak, habár egyikük egy papírdobozzal teli hordágyat tolva azt énekelgeti: "Fürge rókalábak" - Petteri nevet, aztán lassan felfogom, és én is röhögök, de hozzátenném azért, hogy: "Az, bazzeg!"
A doki jött, látott egy beteget, majd visszament a műtőbe. Ekkor már fél kettő volt, és kicsit behisztiztem: nem akarok a kórházban pisilni, hideg van, és különben is három órája várunk már, mi a francnak megy vissza, hiszen csak öt perc az egész, amíg velem végez, a műtőből viszont egy óránál előbb biztos nem kerül elő. (De azért ennyi idő múlva tényleg újra és újra megjelenik az ambulancián, ahol megnéz egy-két beteget, majd vissza a műtőbe, hát, igazából nemigen érteni, hogyan győzi.) Jó, játsszunk szókitalálóst. Eozin, ezt kellett kitalálnom, kitaláltam. Petteri meg a kámeát találja ki villámgyorsan.
Fél három után végre behívnak. Tényleg öt perc, amíg az orvos megnézi a röntgent, a lábamat, és elmondja, hogy kenegessem szorgosan a bőrt, akkor kedden rendben is lesz, és kiveszi az állítócsavart, most már tudom, hogy így hívják azt a valamit, ami miatt nem szabad terhelni a lábat. A többi cucc marad.
Majd a nyáron.
2010-01-14
Coming out
E sorok írója eddig nem sok hasonlóságot fedezett fel a saját életútja és a Bajnai Gordoné között. (Talán csak annyit, hogy májustól egyikük se lesz miniszterelnök. )
Ámde most mit olvas a Népszabadságban? Ezt:
"A magyar miniszterelnök nős, azonban nem feleségével, hanem élettársával él."
Hm.
Ámde most mit olvas a Népszabadságban? Ezt:
"A magyar miniszterelnök nős, azonban nem feleségével, hanem élettársával él."
Hm.
2010-01-13
Egy munkatársam azt mondta a röntgenképre, hogy Kandinszkij. Ez tetszett. És akkor be is teszek tényleg egy Kandinszkijt.Meg hoztam egy Picabiát is, mert nekem meg az jutott eszembe róla. De már csak a Kandinszkij után.
2010-01-12
Csoda Angyalföldön
Pénteken kell visszamenni a kórházba. De most nem izgulok a lépcsőház előterében lévő öt lépcső miatt.
Írtam egy segítségkérő nyílt levelet a ház lakóinak. Azt kértem, hogy akinek van a teremgarázsban beállója, engedje meg, hogy pénteken pár percig használhassuk, akkor a lifttel lemehetnék a teremgarázsba és sík terepen mankózhatnék teljes biztonságban az autóig.
Hát, Petteri nem is akarta kitenni ezt a levelet a liftbe, és már én is hajlottam rá, de aztán úgy gondoltam, biztos érdekes hülyeségek jelennek majd meg a papíron. Ha a liftbe egy-egy felhívást, tájékoztatót vagy valami hasonlót kitesznek, mindig ellátják kommentekkel őket. Gondoltam, jól jön majd a blogba egyik-másik.
De ehelyett csoda történt.
Tegnap délután csöngettek, a negyedik emeletről jött fel az egyik szomszéd, hogy ő szívesen odaadja a kapunyitót, pénteken egész nap itthon van, menjünk bármikor, teljesen együtt érez, és szívesen segít.
Nahát.
Lehet megint hinni az emberiségben.
Köszönöm, Kata.
Írtam egy segítségkérő nyílt levelet a ház lakóinak. Azt kértem, hogy akinek van a teremgarázsban beállója, engedje meg, hogy pénteken pár percig használhassuk, akkor a lifttel lemehetnék a teremgarázsba és sík terepen mankózhatnék teljes biztonságban az autóig.
Hát, Petteri nem is akarta kitenni ezt a levelet a liftbe, és már én is hajlottam rá, de aztán úgy gondoltam, biztos érdekes hülyeségek jelennek majd meg a papíron. Ha a liftbe egy-egy felhívást, tájékoztatót vagy valami hasonlót kitesznek, mindig ellátják kommentekkel őket. Gondoltam, jól jön majd a blogba egyik-másik.
De ehelyett csoda történt.
Tegnap délután csöngettek, a negyedik emeletről jött fel az egyik szomszéd, hogy ő szívesen odaadja a kapunyitót, pénteken egész nap itthon van, menjünk bármikor, teljesen együtt érez, és szívesen segít.
Nahát.
Lehet megint hinni az emberiségben.
Köszönöm, Kata.
2010-01-11
2010-01-10
Ami szép, az szép
Talán nem vagyok egyedül, akinek Semjén Zsoltra nézve nem egy gladiátor jut először eszébe. Pedig biztos annak kell lennie, hiszen ő maga nevezi így magát a Narancsnak adott interjújában.
De hát emiatt még nem merülnék megint alá a politika posványába, azt viszont nem tudom ide nem idézni, amit a cikk végén mond Semjén: "Ahogyan Orbán Viktor felfestette, a Fidesz olyan, mint egy hajó, amely megy a tengeren viharban is, zátonyok között is. De a KDNP az a horgony, amely az örök értékekhez köti a szövetséget."
De hát emiatt még nem merülnék megint alá a politika posványába, azt viszont nem tudom ide nem idézni, amit a cikk végén mond Semjén: "Ahogyan Orbán Viktor felfestette, a Fidesz olyan, mint egy hajó, amely megy a tengeren viharban is, zátonyok között is. De a KDNP az a horgony, amely az örök értékekhez köti a szövetséget."
2010-01-08
Vicky
Na most elszégyelltem magam: Knut már látható a blogban, ő meg még nem.
Az idén lesz húsz éve, hogy megismerkedtünk, és majdnem 11 évig éltünk együtt, a lehető legnagyobb harmóniában, szeretetben, kölcsönös megbecsülésben. Én a kedvességéért, szépségéért, önérzetességéért, eszéért szerettem, ő meg csak úgy.
2010-01-06
Télen
Azt hittem, rosszul hallottam a tévében, hogy Svédországban mínusz 38 fok is volt ma hajnalban. De nem, tényleg annyi volt. Nincs áram, nincs fűtés, nincs közlekedés. Mesélős idő, na persze, ha lenne kedvük mesélni, bár ki tudja.
Na de itt nincs ilyen hideg, úgyhogy mesélek a hófehérre kikészített, kívül prémes, pompongombos, göndörös, puha ujjvégű bundámról, amiben sokszor játszottam jegesmedvést. Elképzeltem, hogy kicsi jegesmedve vagyok, és a szobában néha négykézláb járkáltam ebben a bundában, a konyhában pedig két lábon. A jegesmedvék tudnak két lábon járni, azt ugyan nem tudtam, hogy az egészen kicsi bocsok, amilyen én is voltam, azok még nem. Pedig ezt tudnom kellett volna, akkor nem történt volna baj a konyhában, mert akkor ott is csak négykézláb játszottam volna, és nem rakosgattam volna a jégvirágokat, jégmálnákat, jégmézet, vagyis nem rakosgattam volna a bögréket, csuprokat, vastag pálinkáspoharakat egy nagy fonott tálcán, a sparhelt tetején és a vizespoharakat egy pöttyös zománcos tálcán a konyhaszekrény szélén.
Így viszont rakosgattam, és annyira szerettem a rakosgatást, annyira szerettem néhány bögrét és poharat, hogy amikor nem volt elég idő jegesmedve-vendégséget, jegesmedve-óvodát játszani, amikor sietni kellett valahová és én már a bundában vártam anyámékat, akkor is gyorsan rakosgattam kicsit. Mint azon a reggelen is, amikor a göndörös, prémes bundás kezemet végighúztam a konyhaszekrény szélén jégreggelit keresve. Csakhogy a göndörös prém beakadt a tálca szélébe, és az lezuhant. Hullottak, törtek a poharak, pattogtak a szilánkok, mint az igazi jégkristályok. Szép volt, csak veszélyes.
És ha üveg, akkor egy szép római darab.
Na de itt nincs ilyen hideg, úgyhogy mesélek a hófehérre kikészített, kívül prémes, pompongombos, göndörös, puha ujjvégű bundámról, amiben sokszor játszottam jegesmedvést. Elképzeltem, hogy kicsi jegesmedve vagyok, és a szobában néha négykézláb járkáltam ebben a bundában, a konyhában pedig két lábon. A jegesmedvék tudnak két lábon járni, azt ugyan nem tudtam, hogy az egészen kicsi bocsok, amilyen én is voltam, azok még nem. Pedig ezt tudnom kellett volna, akkor nem történt volna baj a konyhában, mert akkor ott is csak négykézláb játszottam volna, és nem rakosgattam volna a jégvirágokat, jégmálnákat, jégmézet, vagyis nem rakosgattam volna a bögréket, csuprokat, vastag pálinkáspoharakat egy nagy fonott tálcán, a sparhelt tetején és a vizespoharakat egy pöttyös zománcos tálcán a konyhaszekrény szélén.
Így viszont rakosgattam, és annyira szerettem a rakosgatást, annyira szerettem néhány bögrét és poharat, hogy amikor nem volt elég idő jegesmedve-vendégséget, jegesmedve-óvodát játszani, amikor sietni kellett valahová és én már a bundában vártam anyámékat, akkor is gyorsan rakosgattam kicsit. Mint azon a reggelen is, amikor a göndörös, prémes bundás kezemet végighúztam a konyhaszekrény szélén jégreggelit keresve. Csakhogy a göndörös prém beakadt a tálca szélébe, és az lezuhant. Hullottak, törtek a poharak, pattogtak a szilánkok, mint az igazi jégkristályok. Szép volt, csak veszélyes.
És ha üveg, akkor egy szép római darab.
És ha jegesmedve, akkor Knut.
2010-01-05
2010-01-04
Pannónia Gyógyintézet-napló
Lassan hangolódnom kell a kórházra megint, folytatom a sorozatot.
4. Nővérizmusok
- Persze, majd jön a Zoli a katapulttal - mondta a nővér arra kérdésre, hogy lehet-e kérni tolószéket az autóig való eljutáshoz
- Ez a Kati meg estig telepisálja a bilit - a nappalos nővér informálta erről az éjszakást a kórterem átadásakor
- A mókust is megmostad? - a mosakodáskor egy másik kórteremben érdeklődött erről a nővér az éjszaka raplizó nénikéktől (aztán persze tőlem is megkérdezte, csak engem nem tegezett, pontosabban fejedelmi többest használt)
- "Visszajövök" - nem jött vissza (mondjuk ez nem csak nővérizmus, mert mondott ilyet a gyógytornász is Marikának, oszt csak ott felejtették)
- "Nem az én dolgom, majd a kolléganő" - ezt arra vágta rá a nővér, hogy mondtam neki, nekem is van egy zsákom, amibe a holmimat tették, de nem látom sehol. (A rend ugyanis az, hogy az őrzőből az ottani nővér átviszi abba a kórterembe a cuccot, ahová a műtét után viszik az embert, de ez az én zsákom esetében reggel fél hatig nem történt meg, pedig szükségem lett volna rá, kellett volna a telefon.)
Na és akkor ide illik most nagyon PNL az Őszológiai gyakorlatokkal. (A Ludwig múzeumbeli Banga-kiállításon készült ötéves felvétel nem valami jó minőségű, de azért hallható a recsegés mögött a szerző. Felraktuk a YouTube-ra is, hátha ott jobb.)
4. Nővérizmusok
- Persze, majd jön a Zoli a katapulttal - mondta a nővér arra kérdésre, hogy lehet-e kérni tolószéket az autóig való eljutáshoz
- Ez a Kati meg estig telepisálja a bilit - a nappalos nővér informálta erről az éjszakást a kórterem átadásakor
- A mókust is megmostad? - a mosakodáskor egy másik kórteremben érdeklődött erről a nővér az éjszaka raplizó nénikéktől (aztán persze tőlem is megkérdezte, csak engem nem tegezett, pontosabban fejedelmi többest használt)
- "Visszajövök" - nem jött vissza (mondjuk ez nem csak nővérizmus, mert mondott ilyet a gyógytornász is Marikának, oszt csak ott felejtették)
- "Nem az én dolgom, majd a kolléganő" - ezt arra vágta rá a nővér, hogy mondtam neki, nekem is van egy zsákom, amibe a holmimat tették, de nem látom sehol. (A rend ugyanis az, hogy az őrzőből az ottani nővér átviszi abba a kórterembe a cuccot, ahová a műtét után viszik az embert, de ez az én zsákom esetében reggel fél hatig nem történt meg, pedig szükségem lett volna rá, kellett volna a telefon.)
Na és akkor ide illik most nagyon PNL az Őszológiai gyakorlatokkal. (A Ludwig múzeumbeli Banga-kiállításon készült ötéves felvétel nem valami jó minőségű, de azért hallható a recsegés mögött a szerző. Felraktuk a YouTube-ra is, hátha ott jobb.)
2010-01-03
Lisszabon
Két évvel ezelőtt történt az először, hogy amikor egy idegen városból haza kellett jönnöm, bőgni kezdtem. Ez a város Lisszabon volt.A fadisták pont erről énekelnek, erről az elvágyódásról.
Annyira talán nem is reménytelen: Cascaisba akartunk menni, és a peronon tanakodtunk, hogy melyik vágány lesz a jó, amikor egy csikket gyűjtő férfi közelebb jött hozzánk, megkérdezte, hogy segíthet-e; ő itt teljesen ismerős. Magyarul beszélt. Annyira meghökkentünk, hogy nem kérdeztünk tőle semmit, azóta is bánjuk.
Szóval Lisboa, Alfama, saudade, egy kis fado-válogatás.
Mariza, manapság a legnépszerűbb fadista, joggal.
Amália Rodrigues, akit a fado királynőjeként emlegetnek. (Nekem a három Alfama közül ez tetszik.)
Teresa Salgueiro, nem is tudom, a hangja... Éteri. (A videón hülyeség szerepel, nem Cesaria az.)
Cesaria Evora, élet, emlékek, melankólia, szóval saudade.
(P. s.: Ja, a fénykép Petteri műve.)
2010-01-02
II. János Pál gyászmiséje, 2005. április 8.
Karol Wojtyla még halála után is vihart kavar a Vatikánban. (Max Rossi fotója)
Az IKEA-t most épp nem szeretem, de ez a vicc kedves
És azért nem szeretem őket, mert a Berby nevű ágyuk igencsak káeurópaira sikeredett: mint utóbb kiderült, az ágyrács lécei 3-4-5 darabból voltak összegányolva. Minderre pedig úgy derült fény, hogy - épp a pótkarácsonyi családi buli kellős közepén - pk betegágya egyszer csak reccsent egy nagyot, és az ágy gazdájának gyors kimenekítése után döbbenten láttuk, hogy az egyik léc úgy kettétört, mintha csak pk bokája lett volna.Elsősegélyként az alább megtekinthető statikai remekművet állítottuk elő. (Mint látható, Rákosi és Révai ismét együtt a mély illegalitásban. - Na jó, ez a Révai nem az a Révai, de a sziporkázó poén kedvéért hadd.)
Felülnézet:
Alulnézet:
A teljes igazság kedvéért azt is el kell mondanom, hogy IKEA-ék pár nap múlva készségesen - talán titokban még pirulva is - kárpótoltak, és az újabb ágy lécei immáron egy darabból készültek, így remélhetőleg kibírják sárga kalucsnis múzsám további súlyos randalírozásait.
2010-01-01
Karácsony utáni mulatság
Karácsony és szilveszter között családegyesítés volt.
Petteri és az én "lemenőim" is látogatóba jöttek, összesen hatan. Nyolcan még soha nem voltunk együtt családilag. A vacsorát Petteri csinálta, én a súgó voltam. Elég izgalmas, illetve inkább ideges nap volt, de semmit sem szúrtunk el, sőt.
Annyire elégedettek és fáradtak voltunk, hogy a fényképezésről teljesen elfeledkezt
ünk.
De legalább írásban megörökítem a Petteri által elkészített menüt:
Baconágyon sült tejszínes csirkemell kurkumás sajtmártással és héjában sült burgonyával, párolt mézes bébirépával.
(A kép csak egy montázs az illusztráció kedvéért, az összhatás ilyesmi volt, végül is.)
A desszert már közös erővel készült: csokoládéfondü friss gyümölcsökkel.
Italok: Jack Daniel's, tokaji aszú, Riccadonna Pinot Chardonnay, narancslé.
Petteri és az én "lemenőim" is látogatóba jöttek, összesen hatan. Nyolcan még soha nem voltunk együtt családilag. A vacsorát Petteri csinálta, én a súgó voltam. Elég izgalmas, illetve inkább ideges nap volt, de semmit sem szúrtunk el, sőt.
Annyire elégedettek és fáradtak voltunk, hogy a fényképezésről teljesen elfeledkezt
ünk.De legalább írásban megörökítem a Petteri által elkészített menüt:
Baconágyon sült tejszínes csirkemell kurkumás sajtmártással és héjában sült burgonyával, párolt mézes bébirépával.
(A kép csak egy montázs az illusztráció kedvéért, az összhatás ilyesmi volt, végül is.)
A desszert már közös erővel készült: csokoládéfondü friss gyümölcsökkel.
Italok: Jack Daniel's, tokaji aszú, Riccadonna Pinot Chardonnay, narancslé.
Wagner vs. pitbulldücdüc
Azért jó otthon szilveszterezni, mert most már végérvényes, hogy bírom Wagnert.
Mint kötelező zenével újra és újra próbálkoztam vele, de jó darabig kevés sikerrel. Korábban csak feszültté tett. Mostanában viszont épp ellenkezőleg. Előbb felkavar, persze, de a lecsengés után teljes a harmónia.
Tegnap ellenzeneként vetettünk be Wagnert: részleteket Az istenek alkonyából meg A walkürből. Jó volt, még ha a dücdücöt elnyomni nem lehetett is, na de az a sötét zene Siegfried halálakor..., az isteni, valóban.
Mint kötelező zenével újra és újra próbálkoztam vele, de jó darabig kevés sikerrel. Korábban csak feszültté tett. Mostanában viszont épp ellenkezőleg. Előbb felkavar, persze, de a lecsengés után teljes a harmónia.
Tegnap ellenzeneként vetettünk be Wagnert: részleteket Az istenek alkonyából meg A walkürből. Jó volt, még ha a dücdücöt elnyomni nem lehetett is, na de az a sötét zene Siegfried halálakor..., az isteni, valóban.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
