Asszociáció, szocializáció

- Ez egy bugyi.
(T.-U. Beni, 5 éves)

"mint aki útközben el sem indult"

Szerdán lett volna Mészöly Miklós 90 éves. Nem szép tőlem, hogy egy sort se, egyetlen részletet se. Na, persze anyámat is elfelejtettem felhívni, pedig Pesten járt aznap, később aztán újra elkövettem ezt, csak akkor Bojszit nem hívtam vissza, pedig mindkettőnek megígértem. Mondanám, hogy vezeklésül jöjjön néhány Mészöly-idézet, de Mészölyt olvasni nem vezeklés, hanem feloldozás. Ahogy kerestem azokat a részleteket, amelyek 30 éve az enyéim - akkor vettem az első Mészöly-kötetet -, valahogy újabbakon is megakadt a szemem. (Összehasonlítottam őket, és először azt hittem, hogy ezek a most kiszúrtak pesszimistábbak, de nem így van, csak öregebb vagyok.)
Lássuk csak!

Régtől fogva:

Többet tudni a reménytelenségről, mint ami méltányos.

Érv, a „sárga házból”: „Mi nem teszünk különbséget. Meztelenül a hóban, bundában a napon. Egészségünk az elgondolhatatlanba költözött. Most már érdemben cseveghetünk az elgondolhatóról.”

Én csak utazhatom legfeljebb; de a dolgok érkeznek meg bennem.

Többnyire későn derül ki, hogy a szenvedéllyel gyakorolt bizalmasság nem kedvez a tisztánlátásnak. Farkasvaksággal keveredik.

Shakespeare soha egy sort nem írt közvetlenül a saját koráról. Mások meg írtak. Kinek mire marad ideje.

Egy tájról beszélni nekem mindig vetkőztetőbb, mint a gondolataimról.

Három perc alatt öt remekműpillét pusztítottam el, mert zavartak, idegesítettek. (Hogy fognak mégis élni egy pillanatra, ha mondjuk, ötven év múlva, véletlenül olvassátok ezt!)

A magárahagyottság metafizikai sértettségből táplálkozó pesszimizmusa egyszerre játszik a semmire és valamire. Abban tetszeleg, hogy szabad, s eleve nyitottabb is minden átélésre, mindennek a kipróbálására: prolongált kilátástalanságával „kéjence” a létnek. Éppen elveszettségének a tudatában érzi úgy, hogy gátlástalanul birtokolhat és igényelhet mindent.

A metafizikai optimizmus egy lapra játszik, a valamire, amiről semmit sem tudhat – így éppen elveszhetetlensége tudatában van „joga” a metafizikai szomorúságra és levertségre. Prolongált reményével ugyanis olyan minőségre tör, amelyben nem ismerhet többé magára: úgy kell saját magát optimizmusa tárgyává tenni, hogy ezzel el is veszítse önmagát. Azért kell megváltoznia a reménykedésben, hogy ne legyen.

Pascal, kártyázás közben: „Megkérdezetlenül vagyok. Mi felelősség terheljen végül is? Ha mégis ráfizetek így, igazságtalanság. De semmi biztosíték, hogy nem fizetek rá ugyanígy, ha a lelkemet teszem ki. Treff király!”
[Ezt szeretem legjobban, évek óta kint van ugyanazon a kis papíron az éppen aktuális irodámban, vinni szoktam magammal, ha valahonnan távozom, mert ez az egyik legvigasztalóbb tanács a számomra, azt hiszem.]

Mostanában:

Unalmasak ezek az eklekticizmus körüli viták. Eklektikus. Ugyan, mi nem az? Minek nincs „bibliográfiája”? A rangunk: ahogyan megismételünk.

Előrehaladott állomás, mikor már lehetséges hátat fordítani egy olyan komolyságnak, amelybe belerokkantunk, de megszereztük vele az egészséghez s az iróniához való jogot…

Feladni mindent, legyűrni és legyőzni mindent – ugyanannak a gyengeségnek elképesztően kitartó kulimunkája szükséges mind a kettőhöz…

Fotó: Móser Zoltán

Tél

Nagy István (1928)

Bori

Jiří Antonín Benda: XI., F-dúr szonáta (Barbara Fry)

Nofene!

"Magyarország és vezetői személyesen is többet tettek a demokrácia és a jogállamiság megvalósulásáért, mint bármely más európai állam elöljárói" - mondta Martonyi Brüsszelben.

Kedd dél, Petőfi Sándor utca

Nézem a Katona februári műsorrendjét, jegyet akarok venni.
- Ne jósoljak neked valamit, kedves? – reszelős női hang a hátam mögött. Megfordulok, ötven körüli cigány asszony.
- Ne, köszönöm.
- De miért? Látom az arcodon, hogy nem vagy fajgyűlölő.
- Nem, tényleg nem.
- Akkor hadd mondjak pár szót a jövődről!
- Nem, jobb, ha nem.
- Na akkor legalább pár forintot adjál!
Adtam. Aztán vettem jegyet a Weöres-estre, a Mesél a bécsi erdőre meg a Cigányokra.

Körling*

A képek ellenére a curling az nem jégsöprögetés egy kő körül, hanem taktika, és olyan tervezgetés, amely végül is különösebb kockázattal nem jár. Meg valamilyen nosztalgikus dolog, egy kis gyerekkor és gondtalanság. (Kivéve persze az olimpiát és más világversenyeket, de az ilyen meccsek a nézőknek akkor is felhőtlen szórakozást jelentenek.)
Kedvencem a svéd női és a norvég férficsapat, még akkor is, ha a skótoknál számít szinte nemzeti sportnak, és még ha a Németalföldön játszották is már a 16. században.
Az Anette Norberg vezette svédek játéka nem éppen támadó jellegű, de nem is kell, hogy az legyen, mert nagyon pontosak a lökések. A norvégok meg valahogy lazák, és az meg azért tök jó, csak rájuk kell nézni.

Egyszóval a curlingre szükség van.

*A játékról és a szabályokról a Wikipédián található elég jó ismertető.

52° 16' Észak, 5° 6' Kelet

Úgy látszik, Hollandiából a gólyák sem akarnak elmenni, decemberben Hágában is láttam kettőt, ezek meg itt Ankeveenben álldigálnak, nem úgy, mint az emberek:





Ez meg ráadás:

Tündérkert

Egy ideje már mondogatom Petterinek, hogy Erdélybe kellene költözni. Vidéken élünk majd, hegyet járunk, román és magyar liberálisokkal vitatkozunk, esetleg román állampolgárságot igénylünk, bár nem ismerem a szabályokat, de nem is érdekes, örülünk a szabad levegőnek. (Itt meg? Itt meg többek közt az orbitális arcátlanság: Az Európai Unió tagja vagyunk, és vannak játékszabályok - mondta Orbán.)

A képen temesvári padok (forrás Wikipédia), de talán kicsit beljebb mennénk, esetleg Kolozsvár felé.

Újévi olvasmány

Dénes Iván Zoltán négy gondolkodónak - Isaiah Berlin, Hannah Arendt, Bibó István és Kis János - a személyes szabadság és a politikai szabadság közötti kapcsolatra vonatkozó értelmezését hasonlítja össze egy tanulmányában, amely ma még érdekesebb, mint szűk négy éve.
Néhány passzus belőle:
Isaiah Berlin az 1950-es években – Benjamin Constant nyomán – a negatív, a személyes, az egyéni szabadság védelme jegyében szembeszállt a pozitív, a politikai szabadság fogalmát kisajátító, azt a személyes szabadság feláldozása árán növelni állító totális gondolkodás és rendszer logikájával. Úgy látta, hogy a személyes szabadság feláldozása semmivel sem erősíti a politikai szabadságot, a politikai közösség önkormányzatát, megsemmisítése viszont abszolút veszteség. Szerinte a totális gondolkodás, a totális rendszerek „pozitív szabadsága” a politikai szabadság felcserélése a biztonságérzettel, a biztonságigénnyel, lemondás mind a személyes, mind a politikai szabadságról. Ennek a helyettesítésnek a nyomán a mindenható és mindentudó teljhatalmú elit, a hatalomtechnikusok, a szakértők misztikus és mágikus hatalma jött (jön) létre.

Arendt szerint a szabadság az uralomnélküliséghez kapcsolódott. Ahhoz az állapothoz, amelyben nincsenek uralkodók és alattvalók, hanem csak egyenrangú polgárok vannak, a polisz szabad polgárai. A szabadság politikai szabadság volt, amely a görög városállam piacteréhez, a politikai térhez kötődött. [...] Szerinte a politika emberi konstrukció, az uralom nélküli állapot, a szabad közösségi élet szférája. Az, amely megalkotta és lehetővé teszi a politikai szabadságot, a bátorság erényét, az önkormányzatot, biztosítja az újrakezdést, és átélhetővé teszi az együttérzést.

Bibó István a totális rendszerek lényegét azonosnak tartotta, ám elvi alapjukat megkülönböztette egymástól. A totális rendszerek a zsarnokságok modern formái, ellenpontjuk a szabadság és a demokrácia elvein alapuló társadalomszerveződés.[...] a politikai hatalom nem független az általa kormányzottaktól, hanem az ő beleegyezésükön alapul. Nem személyes uralom, hanem személytelen szolgáltatás. A szuverén nép, a nemzet sem egyalanyú, és korántsem egy és oszthatatlan, ahogy azt Rousseau feltételezte. Éppen ezért a népre hivatkozva is fennállhat – ahogy számtalanszor fenn is állt – zsarnokság. A közösség mindenre kiterjedő kontrollja, a termelés mindent maga alá gyűrő kényszere, a magánszféra hiánya ugyanis kizárja azt, hogy az egyén szabad lehessen

A hatalom alávetése a morális céloknak, a hatalom kor­látozása, az intézmények egyensúlyban tartása a politikai közösség önkormányzatának a törekvésével társul. Ez elvi politika, hiszen az elvek intézményes alkalmazása megszelídíti a hatalmi harcot, miközben magukról az elvekről állandó, folyamatos vita zajlik. [...] A szabadság mindkét formája feltétele és alkotórésze a liberális demokrácia politikai értékeinek. Az egyén személyes szabadsága és a szabad társadalom toleranciája, semlegessége és pozitív diszkriminációja összeegyeztethető egymással. A politikai közösség folyamatos újra- és újraalkotása, az alapelvekről és a politikai kultúráról folytatott vita biztosítja, hogy a politikai közösség tagjai átélhessék, hogy ők nem alattvalók, hanem alakítói saját demokratikus politikai közösségüknek. (Kis János nyomán.)

(Mindezt legalább azért, mert zombi voltam, és nem fogtam fel, hogy ma Beszélő-estre kellett volna menni.)