Ők akkor még tudták

Az állampolgár részére a politikai szabadság azt a lelki nyugalmat jelenti, amely abból a véleményből származik, melyet ki-ki saját biztonsága felől táplál. És ahhoz, hogy ez a szabadság meglegyen, olyan kormányzat szükséges, amely alatt az egyik állampolgárnak sem kell egy másik állampolgártól félnie.
Ha a törvényhozó hatalom a végrehajtó hatalommal ugyanabban a személyben vagy ugyanabban a hatósági testületben egyesül, nincsen szabadság, mivel attól lehet tartani, hogy az ilyen uralkodó vagy az ilyen testület zsarnoki törvényeket fog hozni, s azokat zsarnoki módon fogja végrehajtani.
Akkor sincsen szabadság, ha a bírói hatalom nincsen elválasztva a törvényhozó, valamint a végrehajtó hatalomtól. Ha a bírói hatalom a törvényhozói hatalomhoz kapcsolódnék, az állampolgárok élete és vagyona feletti hatalom önkényes lenne, mert a bíró törvényhozó is volna. Ha a bírói hatalom a végrehajtó hatalomhoz lenne kapcsolva, a bírónak elnyomó hatalma lenne.
De minden elveszne akkor, ha ugyanaz az ember vagy a főembereknek, nemeseknek vagy a népnek ugyanaz a testülete gyakorolná ezt a három hatalmat, vagyis a törvényhozó hatalmat, a közhatározatok végrehajtásának a hatalmát és a magánosok bűncselekményei vagy jogvitái feletti ítélkezés hatalmát.
Montesquieu: A törvények szelleméről (1748)
Osiris, 2000, ford.: Sebestyén Pál

Mindennemű kormányzat alatt az alantasság összekapcsolódik az erővel és a hízelgés a hatalommal. Az embereket tudomásom szerint csak egy dolog mentheti meg a lealacsonyodástól: ha a teljhatalmat is beleértve senkinek sem adják meg azt a kizárólagos hatalmat, hogy lealacsonyítsák őket.
* * *
Ha nem sikerülne apránként bevezetni és végül megszilárdítani nálunk a demokratikus intézményeket, s ha nem plántálnánk bele minden állampolgárba azokat az eszméket és érzelmeket, melyek előbb felkészítik őket a szabadságra, majd lehetővé teszik számukra gyakorlását, mindaddig nem lehet független senki, sem a polgár, sem a nemes, sem a szegény, sem a gazdag, hanem mindenkire egyformán zsarnokság nehezednék. Előre látom: ha idővel nem sikerül megalapozni minálunk a többség békés uralmát, előbb-utóbb ránk szakad egyetlen személy korlátlan hatalma.
* * *
Mindig kell lennie valahol egy olyan társadalmi hatalomnak, amelyik az összes többi fölött áll; ám veszélyben hiszem a szabadságot, ha e hatalom nem ütközik semmiféle akadályba, mely visszafogná menetét és időt adna neki, hogy mérsékelje önmagát.
A teljhatalom, úgy tűnik számomra, rossz és veszélyes dolog önmagában véve. Gyakorlása szerintem meghaladja bármely ember erőit; csupán Isten lehet veszély nélkül mindenható, mivel bölcsessége és igazságossága mindig felér a hatalmával. A földön nincs tehát hatalom, mely önmagában véve oly tiszteletre méltó lenne és oly szent jogokkal felruházott, hogy hagynám cselekedni ellenőrzés nélkül és uralkodni korlátozás nélkül. Amikor azt látom, megadják a korlátlan cselekvés jogát és lehetőségét valamely hatalomnak, hívhatják népnek vagy királynak, demokráciának vagy arisztokráciának, s gyakorolhatják monarchiában vagy köztársaságban, így szólok: Itt a zsarnokság csírája, s elindulok, hogy más törvények alatt éljek.
Alexis de Tocqueville: A demokrácia Amerikában (1835)
Gondolat, 1983, ford.: Nagy Géza

Rehab 7.

Ahogy azt nyár derekán írtam, lesz még egy-két rész, és egy héttel ezelőtt meg is volt az orvosiacél-mentesítés, de nem a borzasztó János kórházban, hanem a belvárosi egynapos sebészeten. Jó dolog az egynapos sebészet, vélhetően azért, mert igen szigorúak az előírások, és azoktól eltérni nem lehet (egyéb egészségügyi protokollok esetében ez nem ennyire egyértelmű, szerintem).
A műtét utáni négyórányi megfigyelés valóban az volt: mind a sebész, mind az aneszteziológus többször is vizitált, az ápolónő pedig segítőkész és figyelmes volt, nem pedig undok. Négy órával később el is engedik az embert. Az már önmagában gyógyulás, hogy nem kellett egyetlen éjszakát sem kórházban tölteni, pláne nem a Jánosban, viszont az is igaz, hogy mozogni csak mankóval tudtam az első két napon, és aludni most sem volt könnyű, kizárólag háton volt lehetséges, és kellett a Donalgin is.
De két nap után már a bal lábamat is letettem, habár terhelni még nem tudtam, de mégis könnyebb volt a helyváltoztatás így, mint a klasszikus ugrálással. Csütörtökön varratszedés lesz.
Egyszóval már nincs se harmadcsőlemez, se szegecsek, se kampós szegek, és már most érzem, hogy sokkal jobban fogom tudni körbeforgatni, illetve lábélre fordítani a lábfejemet.
Remélem, novemberben megint jöhet egy kis gyógytorna, és az egyéves évfordulóra talán majdnem olyan lesz minden, mint a töretés előtt volt.

Normális szülés

1990-ben, a kisfiam születése előtt néhány hónappal jelent meg a Valóságban F. Várkonyi Zsuzsa írása a normális szülésről. Már pusztán azt egyfajta lázadásnak tartottam, hogy a cikk bibliográfiai adatait feljegyeztem és eltettem (90-ben még nem lehetett egy cikket csak úgy fénymásolni), ez a cetli aztán jó sokáig a táskámban is volt. Sokszor hivatkoztam rá. A gyerekeim kórházban születtek, és nem is gondoltam igazán komolyan, hogy otthon is születhetnének, de legalább úgynevezett fogadott orvos sem volt. Minek? A szülés természetes, ösztönös, "sora van", ha meg mégis baj lenne, ott az ügyeletes orvos. És ez be is jött: orvost gyakorlatilag csak a szülés végén láttam.
F. Várkonyi Zsuzsa 2007-ben ezt mondja:
"Közvetlen ismerősöm mesélte, hogy amikor huszonnégy órás vajúdás után úgy döntött otthoni szülés-segítője, hogy vigyék be a kórházba, az ügyeletvezető orvos megtagadta a császármetszést, mert szerinte 'otthon szülni akaró nőnek nem jár császármetszés'. Még hosszan hagyták őket kínlódni, majd aztán riadtan rohantak az elkékült újszülöttel, akit három napig intenzív osztályon kezeltek. Vajon ki volt itt etikus és ki nem? Miért jár más országokban kisebb kockázattal az otthon szülés? Csak azért, mert tudják, mitől működik biztonságosan."
Továbbá ezt is mondja:
"Nekem egy férfi szülészorvos mondta Amerikában, hogy 'egy normális, vaginális szülésnél miránk semmi szükség nincs'. Később egy páciense elmeséléséből megtudtam, hogy ez az orvos Angliában tanult, ahol soha nem szűnt meg az otthon szülés, nem kellett újraindítani, mint sok más országban."

Hát így, és ezért. Úgyhogy kétlem, hogy Magyarországon a közeljövőben elképzelhető volna az a bizonyos szabályozás, sőt, szerintem távolabb vagyunk ettől, mint 1990-ben. De azért egy kicsit bízom benne, hogy hátha tévedek, és az előítéletesség, a tekintélyelvűség, az orvosi agresszió dacára Magyarországon is egyszer csak lehet majd úgy otthon szülni, hogy az olyan legyen, amiért otthon akarnak szülni a nők: nyugodt, természetes.
Geréb Ágnes ezt akarja, és ezért segített mintegy 3300 szülést otthon. (Három baba sajnos valóban meghalt, de vajon mennyi a kórházi halálozási arány? Tudja valaki? Na, ugye.)

Pars pro toto

Hát, ha ez törvényesnek nem törvényes is, de teljesen törvényszerű. (Ahogy azt Orbán Ottó látnoki módon megírta már 98-ban.) Ezen meg röhögni kék, mármint a "mérsékelt közép" kifejezésen.
És a válságadós parasztvakítást inkább hagyjuk is.
Na, de már csak kb. négy és fél ezret kell aludni.

Luis Urzua, az utolsó, harmincharmadik

Florencio Ávalos, az első

Délben a temetőn

Ezt a hirdetést feltehetően elmésnek kellene találni:

Ezeket a mintasírokat meg, gondolom, szépnek:

Viszont a 154-es parcella az Új köztemetőben tényleg nyugalmas, és furán hangzik, de otthonos is, az angolkisasszonyok sírjai:

Iszap

A 1749-es számon hívásonként 200 Ft-tal lehet támogatni a kolontári és devecseri károsultakat (mobilon, vezetékesen egyaránt). A 1752-n 250 Ft-tal, de az csak a T-Mobile-on él.
További lehetőségekről (számlaszámok, segélyszervezetek) itt.

pk találta

Zsírégetés

Parti Nagynak szeretettel (és nem azért, mert olykor látom futni a Margitszigeten)

A poszt címének dacára nem az egyre inkább boterói alkatom elleni merényletről, hanem ezúttal is az emberi idegrendszernek a szinte észrevétlen, de annál biztosabb pusztításáról, vagyis a zajszennyezésről lesz szó.

Na meg a zsírhülyeségről.

Amikor lassan három évvel ezelőtt elhatároztuk a lakáscserét, a következő szempontokat határoztuk meg többek között:

- legfeljebb 20 lakás lehet a lépcsőházban

- legfeljebb 4 emeletes lehet és mi legfeljebb a 3. emeletre költözünk

100 méteren belül nem lehet:

- iskola, óvoda, bölcsőde

- szelektívhulladék-gyűjtőhely

- mindennapos áruszállítást lebonyolító üzlet

- trafóház

Sajnos közben módosítottuk a követelményspecifikációt, aminek azt lett a következménye, hogy a megvásárolt lakás:

- 48 lakásos lépcsőházban található

- az épület 9 emeletes és a mi lakásunk a 8. emeleten van

- szelektívhulladék-gyűjtőhely legalább 200 méterre van, ellenben minden lépcsőházból, illetve a szemben lévő házból más-más napokon szállítják a szemetet, vagyis a kisgyermekek örömére mindennap jön a kukásautó

- úgy lenne logikus, hogy nincs mindennapos áruszállítás a földszinten található Reálba, hiszen sosem kapható benne semmi, vagy ami igen, az rég lejárt, viszont mégis minden reggel hat körül elkezdődik a rakodás, tolatóradarozás, raklapdobálás, motor- és klímamotorjáratás - és mindez nemcsak az árukészlet alapján érthetetlen

- trafóház nincs, vannak viszont szelleztető, illetve klimatizáló berendezések a szemközti levéltárépület pontosan az ablakainkkal szemben lévő tetején, max. 20 méterre.

Iskola, óvoda, bölcsőde nincs tehát, csak a csendes kutatószobákkal teli Fővárosi Levéltár. Abból meg nem lehet baj, gondoltuk.

De az első itt alváskor kiderült, hogy a levéltári szellőzőrendszer hangja kibírhatatlan. Én már csak zúgónak hívom a periodikusan ki-be kapcsoló valamit, de ez a megnevezés nem pontos, valójában nem zúg, de nincs arra szó, hogy mit csinál. Nem is túl hangos, és csak májustól szeptemberig kell elviselni, a vendégeink sokszor észre sem veszik, de pont ezért különösen veszélyes szerkezet ez. Én éjszaka már elviselem - hála az Ohropaxnak -, de nappal egy idő után besokall az ember, és a pajzsként bekapcsolt zene sem véd meg ettől.

De egészen mostanáig a tető sarkában lévő "turbina" csak sötétlett.

Ez ni, ott a kép bal alsó sarkában:

Hát ez tegnap délelőtt 11 óra után feldübörgött. Leginkább egy repülő hajtóművére emlékeztető hangot adott, a hangerőt csak tippelem, kb. 85-95 dB, mármint így, húsz méterre tőle.

Tíz perc után még mindig dübörgött. Megrémültem, hogy ez talán egész hétvégén így lesz akkor, annak pedig beláthatatlanok lettek volna a következményei. Ezért inkább kerestem egy levéltári telefonszámot. Tulajdonképpen meggyőződés nélkül hívtam fel, de felvették.

Amikor elmondtam, hogy elviselhetetlen a zaj az ablakunkkal szemben lévő levéltári szellőző miatt, közölték, hogy már megszűnt a probléma. Na, ezt nem kellett volna, mert kissé jobban megemeltem a hangom: ember, nem hallja a háttérben azt a zajt?! De, de, hallja ő. Akkor?! Akkor is megszűnt, mondta. Letettem.

Újabb 10 perc múlva Petteri hívta őket. Mégis, nem tennének-e valamit az idegtépő zaj ellen. Nem tudnak mit csinálni, zsírt olvaszt a büfés.

Hogy micsoda? Na, ne szórakozzanak már, csak nem képzelik, hogy ezt megtehetik, mit képzelnek, hogy hülyének is nézik az embert, azonnal csináljanak valamit. De már minden rendben van, mondták Petterinek is.

Újabb tíz perc, újabb telefon. Megint jött a szöveg, de ezúttal zsírégetés hangzott el: a büfés bejött zsírt égetni, ők mondták neki, hogy ez nem lesz jó, de már későn, mert a füstérzékelő addigra beindította a szellőztetőrendszert, azt halljuk mi.

És még további tíz percig hallottuk, amikor végre abbamaradt a mintegy 30-40 percig tartó robajlás.

Szóval, nagyon rosszindulatúak voltunk, mert egyáltalán nem néztek hülyének minket, hanem a Fővárosi Levéltár büféjét üzemeltető személy tényleg zsírt olvasztott a levéltárban szombat délelőtt.

Szürreális.

Disznó- vagy libazsír volt vajon? Töpörtyűt akart csinálni hétfőre? Hozzá lilahagyma, cipó, só a dolgozóknak? Esetleg valami biznisz? Mi történhetett valójában?

Mostantól, ha elkeseredünk, elég annyit mondanunk: "a büfés bejött zsírt égetni" - és máris minden a helyére kerül.

Ginger e Fred

Innen