A poszt címének dacára nem az egyre inkább boterói alkatom elleni merényletről, hanem ezúttal is az emberi idegrendszernek a szinte észrevétlen, de annál biztosabb pusztításáról, vagyis a zajszennyezésről lesz szó.
Na meg a zsírhülyeségről.
Amikor lassan három évvel ezelőtt elhatároztuk a lakáscserét, a következő szempontokat határoztuk meg többek között:
- legfeljebb 20 lakás lehet a lépcsőházban
- legfeljebb 4 emeletes lehet és mi legfeljebb a 3. emeletre költözünk
100 méteren belül nem lehet:
- iskola, óvoda, bölcsőde
- szelektívhulladék-gyűjtőhely
- mindennapos áruszállítást lebonyolító üzlet
- trafóház
Sajnos közben módosítottuk a követelményspecifikációt, aminek azt lett a következménye, hogy a megvásárolt lakás:
- 48 lakásos lépcsőházban található
- az épület 9 emeletes és a mi lakásunk a 8. emeleten van
- szelektívhulladék-gyűjtőhely legalább 200 méterre van, ellenben minden lépcsőházból, illetve a szemben lévő házból más-más napokon szállítják a szemetet, vagyis a kisgyermekek örömére mindennap jön a kukásautó
- úgy lenne logikus, hogy nincs mindennapos áruszállítás a földszinten található Reálba, hiszen sosem kapható benne semmi, vagy ami igen, az rég lejárt, viszont mégis minden reggel hat körül elkezdődik a rakodás, tolatóradarozás, raklapdobálás, motor- és klímamotorjáratás - és mindez nemcsak az árukészlet alapján érthetetlen
- trafóház nincs, vannak viszont szelleztető, illetve klimatizáló berendezések a szemközti levéltárépület pontosan az ablakainkkal szemben lévő tetején, max. 20 méterre.
Iskola, óvoda, bölcsőde nincs tehát, csak a csendes kutatószobákkal teli Fővárosi Levéltár. Abból meg nem lehet baj, gondoltuk.
De az első itt alváskor kiderült, hogy a levéltári szellőzőrendszer hangja kibírhatatlan. Én már csak zúgónak hívom a periodikusan ki-be kapcsoló valamit, de ez a megnevezés nem pontos, valójában nem zúg, de nincs arra szó, hogy mit csinál. Nem is túl hangos, és csak májustól szeptemberig kell elviselni, a vendégeink sokszor észre sem veszik, de pont ezért különösen veszélyes szerkezet ez. Én éjszaka már elviselem - hála az Ohropaxnak -, de nappal egy idő után besokall az ember, és a pajzsként bekapcsolt zene sem véd meg ettől.
De egészen mostanáig a tető sarkában lévő "turbina" csak sötétlett.
Ez ni, ott a kép bal alsó sarkában:
Hát ez tegnap délelőtt 11 óra után feldübörgött. Leginkább egy repülő hajtóművére emlékeztető hangot adott, a hangerőt csak tippelem, kb. 85-95 dB, mármint így, húsz méterre tőle.
Tíz perc után még mindig dübörgött. Megrémültem, hogy ez talán egész hétvégén így lesz akkor, annak pedig beláthatatlanok lettek volna a következményei. Ezért inkább kerestem egy levéltári telefonszámot. Tulajdonképpen meggyőződés nélkül hívtam fel, de felvették.
Amikor elmondtam, hogy elviselhetetlen a zaj az ablakunkkal szemben lévő levéltári szellőző miatt, közölték, hogy már megszűnt a probléma. Na, ezt nem kellett volna, mert kissé jobban megemeltem a hangom: ember, nem hallja a háttérben azt a zajt?! De, de, hallja ő. Akkor?! Akkor is megszűnt, mondta. Letettem.
Újabb 10 perc múlva Petteri hívta őket. Mégis, nem tennének-e valamit az idegtépő zaj ellen. Nem tudnak mit csinálni, zsírt olvaszt a büfés.
Hogy micsoda? Na, ne szórakozzanak már, csak nem képzelik, hogy ezt megtehetik, mit képzelnek, hogy hülyének is nézik az embert, azonnal csináljanak valamit. De már minden rendben van, mondták Petterinek is.
Újabb tíz perc, újabb telefon. Megint jött a szöveg, de ezúttal zsírégetés hangzott el: a büfés bejött zsírt égetni, ők mondták neki, hogy ez nem lesz jó, de már későn, mert a füstérzékelő addigra beindította a szellőztetőrendszert, azt halljuk mi.
És még további tíz percig hallottuk, amikor végre abbamaradt a mintegy 30-40 percig tartó robajlás.
Szóval, nagyon rosszindulatúak voltunk, mert egyáltalán nem néztek hülyének minket, hanem a Fővárosi Levéltár büféjét üzemeltető személy tényleg zsírt olvasztott a levéltárban szombat délelőtt.
Szürreális.
Disznó- vagy libazsír volt vajon? Töpörtyűt akart csinálni hétfőre? Hozzá lilahagyma, cipó, só a dolgozóknak? Esetleg valami biznisz? Mi történhetett valójában?
Mostantól, ha elkeseredünk, elég annyit mondanunk: "a büfés bejött zsírt égetni" - és máris minden a helyére kerül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése