Kivételesen hegymenetes gyaloglást terveztem mára, kizárólag orvosi okokból. A hegymenetet végül teljesítettem is, de a városban, erdei kirándulás nem volt.
Túlságosan gyorsan telik valahogy a november, és hirtelen elkezdtem „karácsonyikészülődni”. Nem értem én sem, mindenesetre tegnap este vettem egy fényfüzért (ez történik, ha lesz egy erkélye az embernek, akkor máris ilyeneket csinál), de ma mindenképp vissza kellett vinni a Soroksári útra, mert hibás. Úgyhogy a reggeli szokásos gyalogúttal kezdtem. A Kempelen Farkas utcában két huszonéves srác avart gyűjtött, és közben beszélgettek, hát persze, hiszen hallották egymást, lombgereblyével és seprűvel szerelkeztek fel, nem pedig lombfúvóval. Az egyikük épp azt mondta, hogy Saint-Saëns Karácsonyi oratóriumát kell majd kísérnie zongorán, de tovább nem hallottam, mert befordultam az Ormódi utcába. Lombfúvós szörnnyel csak a Galántai utcában találkoztam. (Jegyezzük meg ismét, hogy Kaliforniában a lombfúvó használatát külön szabályozzák, van, ahol be is tiltották, és számos városban korlátozzák a használatot, ahogy Arizonában, New Jersey-ben is. Egyszerűen azért, mert zajos.)
A Kossuth téren egy villamost kihagytam, hogy legalább elsétáljak József Attila és a versmaratonisták felé, de csak keveset időztem. Pedig ilyen komoly dolog, mint ez a versmaraton, nem volt mostanában.. Én ezt olvastam fel most Petterinek:
„Drága barátaim, kik gondoltok még a bolonddal,
nektek irok most, innen, a tűzhely oldala mellől,
ahova húzódtam melegedni s emlékezni reátok.
Mert hiszen összevegyült a novemberi est hidegével
bennem a lassúdan s alig oldódó szomorúság.
Emlékezzetek ott ti is, és ne csupán hahotázva
rám, aki köztetek éltem s akit ti szerettetek egykor.”
Régebben – amíg a Lónyayban laktunk – elég sokszor mentünk a Nehru partra, ezért ha arra járok, mindig szemrevételezem. Most például azt láttam a 2-es villamosból, amint három ember kedélyesen hever könyökölve az aszfalton, kb. úgy, ahogy a Hóvirágünnep című Menzel-filmben a falánk kolbászfüstölő hever a szamócásban.
A Nehru parton éppen aszfaltozták a járdát, és a munkások a langyosra hűlt aszfalton fekve tízóraiztak.
A füzércsere egész simán ment, bár megpróbálkozott az eladó azzal, hogy de hát kipróbáltuk tegnap, mondtam, hogy most is próbáljuk ki, ugynaúgy, mint tegnap, vagyis felcsévélve, meglátja, hogy nem lehet észrevenni, hogy nem világít minden izzó. Erre szó nélkül hozott egy másikat. Ez most teljesen jó.
Visszafelé az Eötvös téren leszálltam, és mint régen – amíg a Lónyayban stb. -, átkeltem a Lánchídon, majd fel a Várba a hegyoldalban. Megvolt tehát a hegymenet is. (A múltkori normafás durvább volt, mégis jobban esett, mint ez most.) A Moszkva térre gyalog akartam lemenni, de amikor jött egy 16-os, végül is felszálltam rá, és egy pillanatra visszahőköltem, mert egy kicsi, ötven körüli pár álldigált az ajtóban: Különösen a kezük volt kicsi, leginkább pockos, hörcsögös rajzfilmfigurák jutottak eszembe. (Jó, nekem meg közel ülő medveszemem van.) Sült gesztenyét ettek, a férfi a staneclit tartogatta, a nő pedig bontogatta a gesztenyéket, amiket a férfinak adott, tulajdonképpen etette velük a férfit, egyenesen a szájába adogatta őket. Egészen valószínűtlen, de kedves látvány volt.
Off:
VálaszTörlésMészöly Miklós filmPrivát Mészöly