Egy délutáni békéscsabai vonaton kezdtem meg a négynapos hétvégét pénteken. Gondoltam, hogy nem lesz könnyű, pedig a kolbászfesztiválról el is feledkeztem (kiderült, hogy a kolbásztöltést nézni szerető emberek fél áron utazhattak). Szóval a vonat tele volt.
Bojszi Szegedről tartott hazafelé, így az állomáson találkoztunk, hogy megbeszéljük a már hagyományos otthoni programunkat, a szombat délelőtti városi sétát. Anyámnál aludtam, szombaton reggel ő csinált nekem reggelit. Legalább 5 éve nem ettem bundás kenyeret, régebben nem tűnt ilyen finomnak.
Reggeli után piac. Ott sem voltam legalább öt éve, kár, hogy már nincsenek gombaárusok (vagy valahol nagyon máshol vannak). Végre sikerült 150 forintért krizantémokat venni, anyám haza is ment, én pedig találkoztam Bojszival a városban. 13 fok volt a szökőkútnál, amikor leültünk beszélgetni (leveles tésztában sült virslit enni, borozni), és 18 fok volt, amikor elindultunk haza (kb.
Ebéd, anekdotázás meg aggályoskodás (anyám szerint ne járjak természetet egyedül, mert mi van, ha történik valami – hát akkor telefonálok, na). Közben befutott Kisjackó is, úgyhogy vele kicsit beszélgettünk GPS-ekről. is. Aztán a kölkök mentek a dolgukra, én pedig kilenckor már aludtam. 
Vasárnap csokrokat kötöttünk, kilencet. Délelőtt indultunk a temetőbe. Régebben délután mentünk, és csak egy-két öregebb nénivel találkoztunk, akik biciklivel jöttek. Most szinte tömeg volt, meg valami pörgés - megállás helyett. Pedig temetőbe menni jó különben, Békéscsabán többek között azért is jó oda menni, amiért a piacra: ott még hallani tótul beszélgető öregeket. Alig értek belőle valamit, de nagyon szeretem hallgatni. Pedig emlékszem, gyerekkoromban még inkább zavart, ha a nagyanyám megállt valakivel beszélgetni, és szinte mindig tótul.
Anyám már senkivel sem beszél tótul, akikkel lehetne, mind meghaltak. Három temetőben is voltunk.
(A fotó a netről van, az Árpád sor látható rajta.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése