Paul Klee: Arab dal

J. J.

Neki sikerült rövidet élnie.



(Ez egy füzér, nagyon vegyes minőségű videókkal, de mindegyiken Janis Joplin látható-hallható - tehát.)

Bölcs öregember megmondja a tutit

Már mostanáig is sokkal többet éltem, mint amennyit 20-30 éves koromban szántam magamnak. Ráadásul egyre gyakrabban azon kapom magam, hogy még sokáig akarok élni.
Mondták, hogy így van ezzel mindenki, nem hittem el.
Te se hiszed, ifjú olvasó, na de majd meglátod.

Vérszem

Élet- és blogtársam cseppenként adagolja belém a Tale(nt)umot. Mi tagadás, rám fér.

Ha igaz a hülye közhely, hogy a szem a lélek tükre, hát akkor nagy bajban vagyok: kicsi, vörös, véres, zavaros, könnyezik, ég, szúr, csíp, épp csak nem harap.

A tömegek megvetése

Peter Sloterdijk (1947-) német filozófus. Főként Németországban vált ki indulatokat. Olykor kifejezetten nagy vihart kavaró dolgokat is mond, de ez itt biztos, hogy nem olyan:

"Akik meggyőző banalitást kínálnak, duplán nyernek, mert egyfelől módot adnak a kifinomult embereknek, hogy fantasztikus túlértelmezéseket gyártsanak erről a banalitásról, amely valójában nem is banalitás, másfelől ezzel egyidejűleg lehetővé teszik a szimpla elmék számára, hogy közvetlenül azonosuljanak ezzel a banalitással. A banalitás tehát olyasmi, ami mindkét oldalon működni tud azáltal, hogy egyszerre különböző és ugyanolyan. Valaki mindkét oldalon nyer. A banalitás stratégiájának nagymestere, Andy Warhol a fejünk fölött beszélt, és azzal a kérdéssel hozott minket zavarba: Tud nálam banálisabb lenni valaki? Ez az ő öröksége a következő nemzedékek számára, és el kell ismerni, hogy továbbra sincs meggyőző válasz."
(Elnézve magam körül a dolgokat, ez egyszerűen így van.)

Ez meg a címben szereplő esszéből egy gondolat:

"Hitlernek a német pszichodrámában eljátszott szerepére való alkalmassága nem rendkívüli képességeken vagy messzire világló karizmán nyugodott, hanem megfoghatatlanul evidens vulgaritásán és az ebbõl következõ diszpozícióján, hogy emberek nagy számának lelkéből ordíthatott. Hitler az övéit visszavezetni látszott abba az idõbe, amikor az üvöltés még segített. Ebből a szempontból ő volt a század legsikeresebb akciómûvésze."

Egyszóval érdekeseket ír.

Falu-projekt

Na, mondjuk, itt majdnem csönd volt. (A projektről majd máskor.)

Laliofóbia

Így hétköznap reggel sokkal több minden történik a Margitszigeten mint hétvégén, amikor tele van. A kertészek például ilyenkor dolgoznak. Most az avarral küzdenek. Lombgereblyével ez szépen szól. De hát járkál néhány leharcolt kistraktor is, gyűjtőszerkezetet húznak, zajosak és büdösek.
Az meg nem olyan jó a futóknak, pedig sokan futnak.
Aztán persze vannak sétálók, kutyával sétálók és a szigeten csak átsétálók. Velük valahogy olyan, mint falubeliekkel találkozni, szinte bunkóságnak érzem, hogy nem köszönök nekik. Aztán vannak tajcsizók, kendókák (?), vagy valami más harcművészek. Kezd tetszeni ez a tajcsi.
Na és vannak a "kiabálók". Én csak így hívom őket, merthogy kiabálnak. Állnak körben úgy öten-hatan és kiabálnak, másfél-két méterre sincsenek egymástól. Antifónaszerű az alakítás: egy valaki kiabál egy hosszabb valamit, amire a társak kórusban visszakiabálnak, azt ritmusosan ismétlik. Néha műnevetnek. "Hahahaha, hahahaha" - ordítják, és még a térdüket is csapkodják.
Talán valami fóbia leküzdésére kitalált tréning ez. Csak hát ez engem nem hat meg.
Szóval, igaza van a Víg Misinek: csönd az nincs. A szigeten sincs. Kár.

Ugyanaz másképp, hollandokkal

Ezt is csak úgy

Bartók zongorázik: Román népi táncok



Az 1918-as első kiadás:

Semmi évforduló, de azért ennek itt kell lennie,

mert nincs ennél szebb film.

Makk: Szerelem (1971)



Nyolc részben itt az egész, de azért inkább moziban.

Hohegyi

Lám, 1990-ben még ők maguk sem tudták leírni a nevét: most meg
meg például

vagy például:

Régizene, a kedvemért

Monteverdi, nimfa, panasz, Savall és nagyon szép.
(Ja és Emma Kirkby, talán.)

1921. november 25-én született

Majd elnézem ahogy a viz csorog,
a tétova és gyöngéd utakat,
a fájdalom és véletlen közös
betűvetését, hosszú-hosszú rajzait -
halott köveken, élő arcokon -

elnézem őket, mielőtt
a feledést kiérdemelném.

Kesztyű-sorozatból

Régiségeket olvasok. Ezt most találtam:
"Lacika bokszkesztyűje, borkősavas hintőporral szokta beszórni, gondosan kiteszi félárnyékba szellőzni, összetépőzárazza, vászonzsákba teszi, aztán beszél arról, hogyan sikerült edzésen felvennie, én meg nem értem meg."

A tüzesmérnök

Tűzvédelmi oktatás volt ma. Szabadtéri. Egy 20 cm magas lábakkal rendelkező tepsi méretű tepsit hozott magával a tűzvédelmi szakértő. Volt még hozzá egy köteg gyújtós, egy palack gyúlékony folyadék és három tűzoltókészülék (gázzal, porral, illetve habbal oltó, mert hiszen tüze válogatja). A performanszt a Kisrókus utcában aszfaltozó munkások is végignézték, illetve kommentálták a látottakat, a tűzrakást, a tűzoltókészülék kibiztosítását és magát a tűzoltást. A szakértő ezután a hallgatóságra bízta a gázzal és a porral oltó készülékek használatát. Az ügyetlenebb próbálkozásoknál felhördültek a bajtársak, no meg az aszfaltozók, a sikeres tűzoltókészülék-használatot taps és ováció kísérte. Kár tagadni: kurva jó volt. Csak másképp.

Most már írni kéne valamit

A kísérletezések, beállítgatások eltartanak még egy darabig. Sőt, lehet, hogy állandó program lesz ez, addig pedig nem lehet csak linkelni.
Úgyhogy mint füldugófüggő, szeretném felhívni a figyelmet az Ohropax füldugóra.
Az Ohropax füldugók 100 éve jelentek meg a piacon. Állítólag Kafka is Ohropax-rajongó volt.
És tényleg állati jó, már többféle füldugóval próbálkoztam, de ez mindegyiknél jobb. Szinte minden hangot kiszűr, a magasakat feltétlenül. Úgyhogy hiába adnak hülyébbnél hülyébb hangokat tolatás közben a hajnalban árut szállító különböző furgonok és teherautók, nem hallom őket. Elég hatásos a mélyebb, dübörgő jellegű hangok esetében is, bár reggel felé ezekkel azért baj van. Márpedig a felső szomszédkölök boldog rohanással kezdi a napot. De talán jövőre már iskolás lesz, ebben lehet reménykedni.
Szóval az Ohropax-füldugók jók. Én most az Ohropax Colort használom, de próbáltam már szilikonosat is, az nekem nem jött be, de a kislányom szerint az a tuti.
Mindenképp meg kell említeni a csomagolását. Erre különös gondot fordítottak. Eleinte csinos bádogdobozokban árusították, egészen sokáig, csak az utóbbi évtizedekben jelentek meg a műanyag dobozok. Én szeretem ezeket a műanyag dobozkákat is, nagyszerűen használhatók "táskapatikai" célokra. De hát vannak igazi Ohropax füldugódoboz-gyűjtők is.

Krétakör. Ennek vége van

Nézzük meg jól Gyabronka mosolyát! Ezt egyre többször fogjuk látni a következő években.

Zseni

Hartyándi Jenő: "Na, ez a Lajkó Félix" (1997)

Dudorászik, nyög, dünnyög, és közben zongorázik

Keith Jarrett: The Köln Concert

Tavalyi hó

100+1 éve

Ott, ahol van

Holmi, október

Vers

Az ajándék ló ellen való orvosság

A róka és a kakas
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy perzsa kakas. Szikkadt, vén kikerille volt, megjárta Hencidát is, Boncidát is, s hat levesre való esze volt. Róka körme közé is került elégszer, de mindig kifurtánkodta magát ép bőrrel.
Egy nap odakint kapirgált a mezőn, s látta a szeme sarkából, hogy újfent arra orozkodik a róka. Jobban mondva nem orozkodik, hanem integet is barátságosan, mint aki jó hírt hoz a komájának.
Nohiszen, gondolta a kakas, s felrepült egy közeli szilfára, csak úgy zörgött. Amint a róka odaért a fa alá, fancsali képet vágott, és sértetten csóválta a fejét.
Kakas, kakas, elszomorétottál. Mondd meg igaz lelkedre, mért repültél oda föl? Csak nem a te róka komád elől?
Na bizony mért, recsegte a kakas. Még te kérded? Azt nem akarod, hogy egyenesen a nyakadba boruljak?
De, pontosan azt akarom, és te is az fogod akarni, kakas testvér. Ha elkerülte volna a becses figyelmedet, a fényességes padisah az imént kihirdette a következőket, idézem: ahont zászlóim lengenek, senki sem bánthatja a nála gyöngébbet. Megparancsolom továbbá, hogy eztán a farkas és a bárány egy forrásból igyék!
A kakas hallgatott, várta, mi lesz.
Értetted, kakas, az eszeddel, kérdezte a róka, és elrakta a noteszét, ahonnan felolvasta a padisah parancsát.
Érteni éppen értettem, felelte a kakas, de nem mozdult.
Nahát akkor. Pattankodjál le szépen arról a fáról, és sétáljunk egyet, kart karba öltve, állattestvér módjára.
Remek ötlet, róka testvér, sétáljunk, mondta a kakas, de mi volna, ha megvárnánk a többieket? Úgy látom innen a fa tetejéről, hogy három távoli testvérünk is erre tart, méghozzá loholvást.
Testvérünk? Miféle testvérünk, te kakas?
Hát, nem tudom, te róka. A termetük legjobban a farkaséhoz hasonlít, de hosszabb a fülük meg a farkuk.
Ide figyelj, csak nem juhászkutyák azok, kérdezte a róka idegesen.
De bizony, róka testvér, ez a helyes kifejezés, juhászkutya testvéreink erre tartanak, hogy egy forrásból igyunk tevéled mindahányan.
Velem aztán nem, mondta a róka, és nagy sietve búcsúzni kezdett.
Hová szaladsz, róka testvér, hát nem te mondtad, hogy kihirdette a padisah, eztán senki fia nem bánthatja a nála gyöngébbet?
Kihirdette, hát persze, hogy kihirdette, pirregett a róka ijedtében. De csak annak hirdette ki, aki ott volt a gyűlésben, te baromfi. Ezek a surmebek meg egyik sem voltak ott, mer ezek nem járnak gyűlésbe, hanem csak kinn derenducáznak az esztenán. Úgyhogy mire én kihirdetném nekik a verdiktet, elevenen megnyuvasztanának.
S ezzel úgy elinalt, mintha ott se lett volna. A kakas meg lekászálódott a szilfáról, s élt, amíg meg nem halt.

Lucifer

Bizsergető érzés ilyen közelről szemlélni a Teremtést.

Tesztbejegyzés kiállításlátogatóval, légifotóval és címerrel