Gyalogút v0.99 - Anna-rétes

Tegnap végre gyalogoltam egy rendesebbet.

Reggelente 4 kilométer körül gyalogolok ugyan, de az nem elég. Nem szokott elég lenni. 45-50 perc az egész, míg az irodában 8 órányi az üldögélés. Fordítva sokkal jobb volna. És ez jövő áprilisban egy hónapon át így is lesz, vagyis naponta 6-7 óra gyaloglás, és mélázás, csönd. Utána legfeljebb 45-50 perc irodai időtöltés a zarándokigazolvánnyal.

Tegnap tehát gyalogoltam. A tervem az volt, hogy otthonról indulok, és teszek egy nagyobb kört a Denevér út-Széchenyi-hegy-János-hegyi kilátó-Normafa-Istenhegyi út-Fodor utca útvonalon, de a papírtérképek kicsikét elavultnak bizonyultak. És persze előtte valami friss Google-cuccon nem néztem meg, hogy mi is az igazság. Pedig akkor láthattam volna, hogy a Pinty utca csak papíron folytonos, a valóságban és a Google térképén nem az, és akkor megúsztam volna kb. 500 méter felesleges felfeledést, majd lefeledést (80-90 méter szintkülönbséggel).

De az már a Google-térképen sem látszik, hogy az Ágnes út igazi különlegesség. Valamivel több, mint egy kilométer hosszú, ezen a távon 200 métert emelkedik, érdekes szakaszai vannak, például hirtelen ösvénnyé válik (először azt hittem, hogy egy telek, de aztán észrevettem az ösvény előtt az aszfaltra festett felfelé mutató nyilakat, és nagy bátran nekivágtam), aztán az ösvény széles irtássá alakul, végül pedig keskeny köz lesz belőle, olyan keskeny, hogy ha nem tudja az ember, hogy ott van, nem is veszi észre, és nem is vettem észre, hanem mellette, a Széchenyi emlékúton mentem felfelé.

Széchenyi emlékút

Aztán a másik irányból, már a Rege utcából, láttam két egymás mellett húzódó kerítés között egy legfeljebb egyméteres közt, az egyik kerítésen utcatábla: Ágnes út. Tényleg azt hittem, hogy rosszul láttam.

Ágnes út

Mindenesetre másfél órai bolyongás után végre eljutottam a Széchenyi-hegyi kisvasúthoz. Onnan egy darabig egyszerű volt, aztán Csillebércnél bevettem magam a budakeszi erdőségbe, gondoltam, elmegyek az erdőben valahogy Hűvösvölgyig, a tervnek már úgyis mindegy, Hűvösvölgyből majd visszavillamosozom a Moszkva térre, onnan meg busszal haza.

Hűvösvölgy felé először a makkosmáriai úton akartam menni, de jött két házaspár, akik szintén arra mentek. Úgy tűnt, nem tudnám elhagyni őket, és akkor nem lett volna csend, ezért egyszer csak jobbra fordultam, egy széles és láthatóan gyakran járt, de semmiféle jelzéssel nem rendelkező útra. És hát el is fogyott hamar a széles út, csörtettem a cserjésben vagy 500 métert, amikor végre kilyukadtam megint egy útra, jelzés sehol, balra fordultam, úgy gondoltam, arra lesz majd a vasút, és annak mentén megyek majd végig. A vasút azonban nem lett meg, de nem aggódtam különösebben, hanem kifejezetten élveztem ezt a szakaszt, bár erősen lefeledett, de egy lélekkel sem találkoztam és nagy csönd volt, semmiféle városi zaj nem volt hallható, egyszóval az erdő közepén voltam. (Ma megpróbáltam meghatározni, hogy kb. merre és milyen szinteken jártam, a Google Earth alapján, azt hiszem, kb. 200 méternyit mentem lefelé.)

Budakeszi erdő

Végül aztán egy óra gyaloglás után csak elővettem a tájolót. Megállapítottam, hogy nyugat felé tartok, mint Kolumbusz - és mint majd áprilisban én is, a galiciai síkon. Egyszer csak újabb kereszteződés. Nem tudom, miért, de úgy gondoltam, mégis inkább megpróbálom az eredeti tervet megvalósítani. Ezért jobbra, azaz észak felé fordultam. És megint felfeledtem. Végre egy útjelző is akadt, amely szerint a Szépjuhászné 3,5 km, a János-hegy 1,7 kilométer. A Szépjuhászné messzebb volt, és most az volt épp a cél, hogy minél messzebb, de arra borzasztóan lefeledett, a János-hegyi út pedig emelkedett, és mivel úgyis tesztelni kell, hogyan sikerült az elektrofiziológiai izé, inkább azon maradtam, és folytattam a felfeledést a libegőig. (Mondjuk, nem hiszem, hogy csak 1,7 km volt ez a szakasz, mindenesetre a 200 méteres emelkedő megvolt megint.)

A libegőnél megittam a teát, még langyos volt, aztán irány az Anna-rét. Szeretem ezt a részt nagyon, alig van szintkülönbség, kb. 3 km, pazar a kilátás a városra, régebben találkozhatott itt az ember Bukfenccel és Jeromossal, az út végén pedig pedig ott a réteses.

Anna-rét

Egy baj van csak, másoknak is tetszik ez, ezért gyakorlatilag csak hétközben élvezhető, hétvégén kifoghat az ember igazi bunkókat. Ezúttal is így volt: két sültegér-színű és harsány némber, egy nagyon menő szövegű pasi és egy igazán sötét kis kölök, aki patronos pisztollyal durrogtatott - ők jöttek mögöttem. Próbáltam olyan gyorsan menni, amennyire csak tudtam, el is hagytam őket úgy 150 méterre, de még így is idegesítően hangosak voltak. Nem volt mit tenni, menetfelszerelésben, bakancsban, kb. 10 km után muszáj volt kicsit futni, hogy eléggé eltávolodjam ezektől. Sikerült. Az Anna-réten uzsonnáztam, fényképeztem, pihentem.

A bakancsot most is remeknek éreztem, már amikor felveszem, akkor azt érzem, hogy kényelmes, szinte jó benne lenni, a pihenő alatt sem volt olyan érzésem, hogy le kéne venni. (Azért persze valószínűleg lesz majd ilyen is, amikor nem csak 12-13 kilométert megyek benne, hanem 25-30-at.)

Rétest, mint mindig, most is vettem, kettőt. Petteri kedvéért túrósat.

Legközelebb kevesebbemelkedős, de kétszer ilyen hosszú utat szeretnék, az lesz a Gyalogút v1.0.

Jakab-kagylós jelzés, hm.