Erre a csavarra akkor van szükség, ha a szalagok is szakadnak, nem csak a csontok törnek. (Legalábbis efféle összefüggést véltem felfedezni a netes forrásokat olvasva.)
Ez a csavar rögzíti a sípcsonthoz a szárkapocscsontot. Amíg az állítócsavart nem távolítják el, a lábat tilos terhelni.
Íme, a csavar és a csavarhúzó:
A kicsavarozás helyi érzéstelenítésben végezhető kisebb műtét. A múlt kedden történt ez, tehát jó öt héttel a baleset után. (Ez megfelel a protokollnak.)
Maga a beavatkozás kb. 20 perc volt. Fura érzés, amikor a csavar megindul, de végül is jó: minden egyes srófolással nőtt a megkönnyebbülés.
Várni előtte is, utána is kb. másfél-másfél órát kellett, az út viszont csak kb. egyórányi volt, ebből is látszik, hogy este azért lehet közlekedni a városban.
És szombaton korán reggel is lehet közlekedni, ez is kiderült, mert ekkor kellett kötözésre menni. Mivel korán volt, nem a teremgarázsos, hanem a hagyományos lépcsős módszert választottuk. Meg azért is választottuk ezt, mert biztos voltam benne, hogy sikerül lemennem a mankóval. Sőt, kifejezetten szerettem volna lemenni. Nyugodt voltam, nem történhet baj, az állítócsavar már nem tud beletörni a csontba, bármi történne is. A lépcsőn kb. két perc alatt jutottam le, ez fokonként fél perc, és vissza sem volt sokkal több.
A kórházban pedig mindössze egy óra volt a várakozás, a kötözéssel, adminisztrációval együtt.
Legközelebb csütörtökön próbálhatom meg megint a lépcsőzést. Akkor varratszedés lesz.
És aztán már csak az őszi nagyobb műtét, az összes többi vas kiszedésével (kedvencem a harmadcsőlemez).
rettenetesen ijesztő ez a csavar, és lenyűgöző is hogy mikbe tudunk belepiszkálni sikeresen. pedig ez még nem is agyműtét, vagy ilyesmi.
VálaszTörlésHa tényleg a lét határozza meg a tudatot, akkor ez igenis agyműtét volt, tanúsíthatom.
VálaszTörlés