2010-03-14

Rög a röghöz

Petteri - akadályoztatása miatt - ezúttal velem üzen.
***
Minden külön értesítés helyett:
Folyó hó 11-én a késő esti órákban se szó, se beszéd elhalt egy másfél centis (de igen fontos) darabka a kedvenc agyféltekémből, a balból. Hiányát halálomig (vagy további fontos darabkák elhalásáig) érezni fogom.

Némileg részletezve: A "ne hülyéskedj, mert úgy maradsz" mondás nem túl szellemes ugyan, de - mint most kiderült - mély igazságtartalmat hordoz. Ugyanis addig-addig alzheimerezgettem le magamat - végtelenül humorosnak és önironikusnak gondolva -, amíg tényleg úgy lett. (Persze tudom, vannak nálam alzheimeresebbek is - egyelőre legalábbis -, de nekem ennyi is épp elég.)

A sajnálatos esemény hivatalos oka: "agyi infarktus a cerebralis ütőerek rögösödése miatt".

További szaftos részletek talán majd később. Addig is üdvözlet mindenkinek.

***
Ez hát Petteri üzenete, aki - ahogy mondani szokás - a körülményekhez képest jól van. A gyógyintézet, ahol jelenleg tartózkodik, egy fokkal kevesbé Pannónia. Közel van, így a napi sétát Petteri látogatásával abszolválom. Megyek is.

3 megjegyzés:

  1. Minél előbbi, minél teljesebb gyógyulást kívánok, önző módon azért is, hogy további bejegyzéseit olvashassam!

    VálaszTörlés
  2. http://hu.ceragem.net/

    Lehet, hogy ismeritek már, lehet, h hülyének tartotok, de ezt az ágyat ajánlom figyelmetekbe. Én jártam kezelésre(ingyenes), most azért hanyagolom, mert egyszerűen nem lehet beférni, tehát 2 órát is várnom kellene. Nos, mikor jártam, egy 50 körüli hölgy is járt ezzel a betegséggel, ott mesélte pozitív tapasztalatát, amit az orvosok is nehezen akartak elhinni. Egy hátránya van, h nem szabad abbahagyni, mindig kezelni kell magunkat, meg méregdrága(merthogy meg lehet venni)...de hát mit számít ez, mikor az ember egészségénél nincs drágább))))

    Szeretettel üdvözöllek benneteket!)

    VálaszTörlés

Free counter and web stats