A Kitaibel Pál utcában mentem fölfelé, amikor egy óvodás jött velem szembe lábbal hajtós műanyag járgánnyal, és úgy 15 méterre tőlem megállt. Aztán amikor 4-5 méterre lehettem, akkor köszönt, és megkérdezte, hogy én kiért megyek. Na.
A tegnap egyébként is furcsa volt, valami kedélyességet tapasztaltam, és ez fölöttébb szokatlan. Nem tudom, hogy én voltam-e kedves másokkal, vagy mások voltak-e velem.
És ez a lényeg, az eldönthetetlenség.
fotó: Robert Doisneau
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése