Laliofóbia

Így hétköznap reggel sokkal több minden történik a Margitszigeten mint hétvégén, amikor tele van. A kertészek például ilyenkor dolgoznak. Most az avarral küzdenek. Lombgereblyével ez szépen szól. De hát járkál néhány leharcolt kistraktor is, gyűjtőszerkezetet húznak, zajosak és büdösek.
Az meg nem olyan jó a futóknak, pedig sokan futnak.
Aztán persze vannak sétálók, kutyával sétálók és a szigeten csak átsétálók. Velük valahogy olyan, mint falubeliekkel találkozni, szinte bunkóságnak érzem, hogy nem köszönök nekik. Aztán vannak tajcsizók, kendókák (?), vagy valami más harcművészek. Kezd tetszeni ez a tajcsi.
Na és vannak a "kiabálók". Én csak így hívom őket, merthogy kiabálnak. Állnak körben úgy öten-hatan és kiabálnak, másfél-két méterre sincsenek egymástól. Antifónaszerű az alakítás: egy valaki kiabál egy hosszabb valamit, amire a társak kórusban visszakiabálnak, azt ritmusosan ismétlik. Néha műnevetnek. "Hahahaha, hahahaha" - ordítják, és még a térdüket is csapkodják.
Talán valami fóbia leküzdésére kitalált tréning ez. Csak hát ez engem nem hat meg.
Szóval, igaza van a Víg Misinek: csönd az nincs. A szigeten sincs. Kár.