A gyászkocsi

Már csak pár nap volt a nyári szünetből. Akkoriban azt hitte az ember, hogy a szünetből volt pár nap, aztán most már tudja, hogy a nyárból, ezért fájt minden. Legjobb volt egyedül lenni. Békéscsabán ezt úgy volt a legkönnyebb megoldani, ha biciklire ült az ember, mert akkor nem kellett okvetlenül megállni, ha ismerős jött. Csak a tekerés, 20-30 centivel magasabbról látni mindent, valahogy ez is védetté tett. Legtöbbször valamelyik temetőbe mentem egyedül lenni.
A gyászkocsit a Tompa utcai temetőben láttam. Hét-nyolc óra lehetett, a kapu előtt nénik beszélgettek, de még be lehetett menni. A nagyapám sírja a temető nyugati részén van, akkor még az utolsó sor volt az, utána a kerítésig egy kb. 100 méter széles üres parcella, és a kerítésen túl tsz-földek jöttek. Ott állt a halotti hintó, amilyet csak tévében láttam azelőtt, korábban a temetőben nem volt ilyen, és ekkor sem a temetőben volt, hanem már a kerítésen túl, tőlem vagy 120 méterre. A lemenő nap vörösre festette, mögötte a zöld kukoricaföld, szép volt és titokzatos.



Zenei aláfestésként Monteverdi, az Orfeo 2. felvonása.