Magyar mesék

Parti Nagy Lajos ÉS-beli sorozatának e heti darabja:

Egyszer vót, hol nem vót, mán akkoracska munkanélküliség se vót a hazában, mint a bolha bibircse, s mán egy rákfene vót csupántli a Kárpátok alatt: a korengedményes nyugdíjas. Egy szép nap el es határoszta Lázár János meg Balsai István, hogy a saját jól felfogott érdekibe ezt a népséget visszavezeti a munka világába. Na, béültek, amibe béültek, nem Audi, oszt közterület-felügyelőnek őtözve elindultak a Széll Kálmán térre. Nízelődtek, elegyedtek. Aszonta az egyik: hej, azér mégescsak gamatság, hogy abba a Moszkvába nincs Széll Kálmán tér! Há mit képzölnek ezek?! No, maj szólunk a Martonyinak, felelte a másik, de ekkó főtűnt az első elkövető.Reámentek, igazótatták, s azonkézbül átatták néki Orbán Viktor levelit, hogy tisztelt Vonalkód, az Ön nyugdíja messzemenően sérti az Ön igazságérzetit, ezér örömmel közöljük, hogy visszavezetjük Önt a munka Magyarországába. Az illető köszönte, állott egyik lábárúl az egyikre és monta, hogy ő kicsinyég rokkant tűzoltó vagy rendőr, iksz éve. Ahhó képest beh jól néz ki, monták a honatyák, de ne rettenjön meg, az emberek kormánya nem tervezi eggyösszegbe visszafüzettetni az iksz év korengedményt. Na, az az ember kis híján főderült. Hanem mátul nuku nyugdíj, ellenbe dógozni köll, mint mindenkinek, ha a haza Üdve azt izeni, tessék beülni a célszemélynek. Mikó följött a Kaszahugy, mán ott ült vagy negyvenezer korengedményes a hátsó ülésen, a többi szökésbe. No jól van, főcsapták a nénónénót, oszt padlógáz ad astra. Akkó az első illető megkérdte, hogy hát méges, mit kőne dógozni, ha vóna, de a két verbunkmajszter csak mosolygott a nehéz teher alatt, hogy az mán legyen az ő gondjuk. Köszönte szépen a zember, hogy ennyire a vállukon hordozzák őtet, de aszonta, méges, szeretné tudni, hun es vóna az a munkahely konkrétice. Konkrétice a munka világába, hun máshun, válaszóta fénylőveres orcával Lázár és Balsai, oszt boldogan mentek, amíg meg nem haltak.