A közellenség

A Margitszigeten még nem kezdték el az avar összegyűjtését. Ott ez - ha mégoly leharcolt gépekkel is, de - valóban gyűjtést jelent: a büdös és zajos traktorok avargyűjtő utánfutót vontatnak. Ennek van értelme, habár az ezzel járó hang és szag nehezen elviselhető.
A város más pontjain azonban - így például a Millenáris parkban -, nem gyűjtik, hanem fújják az avart. Persze a lombfúvás is történhetne értelmesen, például a kavicsos járdákat lehetne a lehullott levelektől megszabadítani így (míg egyéb járdán - természetesen - arra alkalmas seprű a megoldás).

A lombfúvónak gyepen történő használata azonban nem egyéb, mint zaj- és levegőszennyezés, valamint energiapocsékolás, hiszen a fák alatti avarszőnyeg roppant könnyen fölszedhető lombgereblye segítségével.

Na de azt már nem! Íme, egy hirdetés, hogy miért nem:

És lássuk, mit ír az Ezermester: "az utóbbi 4-5 évben váltak divatossá a lombszívók, amelyek segítségével - a seprőt és lombgereblyét kiszorítva - gépi erővel takaríthatjuk el a lehullott avart", persze meg kell jegyezni, hogy az Ezermester lombSZÍVÓról ír, aminek szintén van értelme, habár használata közben mindent beborít a por, ez az ára annak, hogy az avart eleve zsákba gyűjthetjük, és e gyűjtés közben meg is daráljuk az avart. Ellenben lombfúvót kavicsos/murvás járdán kívül bárhol máshol használni szimplán bunkóság (és talán azért oly népszerű, mert valami macsóság-érzést kölcsönözhet a használójának).

De ha már úgyis olyan nagy a jogszabály-alkotási furor, javasolnám a robbanómotoros lombfúvók használatának betiltását a gyepes, füves területeken, illetve másik kedvencemnek, a motoros fűkaszának járdán (!) történő használatát is szankcionáltatnám. (Járdai fűkaszalengetést szintén a Millenáris parkban volt szerencsém látni: seprű helyett ezzel próbálták egy helyre terelni a fűnyírás után a járdára került füvet.) Egy ilyen szabállyal legalább lenne egy vitathatatlanul emberbarát húzásuk is a fiúknak.

Zsírégetés

Parti Nagynak szeretettel (és nem azért, mert olykor látom futni a Margitszigeten)

A poszt címének dacára nem az egyre inkább boterói alkatom elleni merényletről, hanem ezúttal is az emberi idegrendszernek a szinte észrevétlen, de annál biztosabb pusztításáról, vagyis a zajszennyezésről lesz szó.

Na meg a zsírhülyeségről.

Amikor lassan három évvel ezelőtt elhatároztuk a lakáscserét, a következő szempontokat határoztuk meg többek között:

- legfeljebb 20 lakás lehet a lépcsőházban

- legfeljebb 4 emeletes lehet és mi legfeljebb a 3. emeletre költözünk

100 méteren belül nem lehet:

- iskola, óvoda, bölcsőde

- szelektívhulladék-gyűjtőhely

- mindennapos áruszállítást lebonyolító üzlet

- trafóház

Sajnos közben módosítottuk a követelményspecifikációt, aminek azt lett a következménye, hogy a megvásárolt lakás:

- 48 lakásos lépcsőházban található

- az épület 9 emeletes és a mi lakásunk a 8. emeleten van

- szelektívhulladék-gyűjtőhely legalább 200 méterre van, ellenben minden lépcsőházból, illetve a szemben lévő házból más-más napokon szállítják a szemetet, vagyis a kisgyermekek örömére mindennap jön a kukásautó

- úgy lenne logikus, hogy nincs mindennapos áruszállítás a földszinten található Reálba, hiszen sosem kapható benne semmi, vagy ami igen, az rég lejárt, viszont mégis minden reggel hat körül elkezdődik a rakodás, tolatóradarozás, raklapdobálás, motor- és klímamotorjáratás - és mindez nemcsak az árukészlet alapján érthetetlen

- trafóház nincs, vannak viszont szelleztető, illetve klimatizáló berendezések a szemközti levéltárépület pontosan az ablakainkkal szemben lévő tetején, max. 20 méterre.

Iskola, óvoda, bölcsőde nincs tehát, csak a csendes kutatószobákkal teli Fővárosi Levéltár. Abból meg nem lehet baj, gondoltuk.

De az első itt alváskor kiderült, hogy a levéltári szellőzőrendszer hangja kibírhatatlan. Én már csak zúgónak hívom a periodikusan ki-be kapcsoló valamit, de ez a megnevezés nem pontos, valójában nem zúg, de nincs arra szó, hogy mit csinál. Nem is túl hangos, és csak májustól szeptemberig kell elviselni, a vendégeink sokszor észre sem veszik, de pont ezért különösen veszélyes szerkezet ez. Én éjszaka már elviselem - hála az Ohropaxnak -, de nappal egy idő után besokall az ember, és a pajzsként bekapcsolt zene sem véd meg ettől.

De egészen mostanáig a tető sarkában lévő "turbina" csak sötétlett.

Ez ni, ott a kép bal alsó sarkában:

Hát ez tegnap délelőtt 11 óra után feldübörgött. Leginkább egy repülő hajtóművére emlékeztető hangot adott, a hangerőt csak tippelem, kb. 85-95 dB, mármint így, húsz méterre tőle.

Tíz perc után még mindig dübörgött. Megrémültem, hogy ez talán egész hétvégén így lesz akkor, annak pedig beláthatatlanok lettek volna a következményei. Ezért inkább kerestem egy levéltári telefonszámot. Tulajdonképpen meggyőződés nélkül hívtam fel, de felvették.

Amikor elmondtam, hogy elviselhetetlen a zaj az ablakunkkal szemben lévő levéltári szellőző miatt, közölték, hogy már megszűnt a probléma. Na, ezt nem kellett volna, mert kissé jobban megemeltem a hangom: ember, nem hallja a háttérben azt a zajt?! De, de, hallja ő. Akkor?! Akkor is megszűnt, mondta. Letettem.

Újabb 10 perc múlva Petteri hívta őket. Mégis, nem tennének-e valamit az idegtépő zaj ellen. Nem tudnak mit csinálni, zsírt olvaszt a büfés.

Hogy micsoda? Na, ne szórakozzanak már, csak nem képzelik, hogy ezt megtehetik, mit képzelnek, hogy hülyének is nézik az embert, azonnal csináljanak valamit. De már minden rendben van, mondták Petterinek is.

Újabb tíz perc, újabb telefon. Megint jött a szöveg, de ezúttal zsírégetés hangzott el: a büfés bejött zsírt égetni, ők mondták neki, hogy ez nem lesz jó, de már későn, mert a füstérzékelő addigra beindította a szellőztetőrendszert, azt halljuk mi.

És még további tíz percig hallottuk, amikor végre abbamaradt a mintegy 30-40 percig tartó robajlás.

Szóval, nagyon rosszindulatúak voltunk, mert egyáltalán nem néztek hülyének minket, hanem a Fővárosi Levéltár büféjét üzemeltető személy tényleg zsírt olvasztott a levéltárban szombat délelőtt.

Szürreális.

Disznó- vagy libazsír volt vajon? Töpörtyűt akart csinálni hétfőre? Hozzá lilahagyma, cipó, só a dolgozóknak? Esetleg valami biznisz? Mi történhetett valójában?

Mostantól, ha elkeseredünk, elég annyit mondanunk: "a büfés bejött zsírt égetni" - és máris minden a helyére kerül.

Bányarém

Ismét van Salgóbányán rocktábor.
Az idei aznap kezdődött, amikor mi is megérkeztünk Salgóbányára. Így aztán a Zöld kapu vendégházban reggeltől estig hallható volt, hogy a 200 méterre lévő ifjúsági táborban miként is alakul a meglehetősen lelkes fiatalok rockzenei tudása. Neves hazai zenészek tanítgatták őket. Mindez úgy történt, hogy az egymástól 8-10 méterre lévő faházak előtt egyszerre 3-4 helyen is próbálkoztak hangot kelteni a különböző hangszerekkel, elsősorban is a dobbal és a basszusgitárral. De igazán zúzós persze az erősítéstől volt mindez. Az éjszakai koncertek azonban egyáltalán nem voltak zavarók, legalábbis számomra, hiszen mindig füldugóval alszom, most már az erdőtől 2 percre is. És most nappal is bevetettem az eszközt a zajszennyezés kivédésére. Petteri fejhallgatós zenehallgatással próbálkozott, egészen addig, amíg egyszer csak felpattant a nyugágyból, és elviharzott a szállásadónk felé.
Hosszasan tárgyalták, hogy mit lehetne tenni, mert akkor még azt hittük, egyedi esetről van szó, egyszerűen csak ilyen szerencsétlenek vagyunk, hogy véletlenül épp most adta ki egy ilyen esemény számára az abonyi önkormányzat - amelynek Salgóbányához végképp semmi köze sincs - a rendkívüli helyen lévő ingatlanát.
Azóta kiderítettük, hogy ez a hatodik rocktábor volt már Salgóbányán. Legalábbis a rendszerváltás óta, merthogy korábban az egykori KISZ-táborban is volt itt ilyen esemény, de 1990 után elsorvadt a mozgalom.
Szerencsére ezeknek a Kádár-kori táboroknak az egyik résztvevője megszállottként harcolt azért, hogy Salgóbányán újra legyen rocktábor. Ez a nosztalgikus beállítódás és a türelem meg is hozta a gyümölcsét: 2007-ben volt az első régi-új salgóbányai rocktábor.
Ezt az ideit - úgy hírlik - a salgótarjáni önkormányzat 500 ezer forinttal támogatta.
Megtudtuk még azt is, hogy ennek a tábornak egyenesen rangja van, az ifjúsági tábor gondnoka például olyan ájulattal említette a zenészeket, akik itt közreműködnek, mintha legalábbis Neil Youngról vagy Roger Watersről volna szó.

Talán egyszer lesz arra is norma, hogy bizonyos tevékenységek bizonyos közegben zajszennyezésnek számítsanak.
Valamit a szervezők is sejthetnek már ebből, mert Salgóbányán belül azért változtatták meg a helyszínt, hogy kevesebb embert zavarjanak. (Azért ez mekkora jó már, hát nem?)
Azt hiszem, van rá esély, hogy előbb-utóbb majd arra is rájönnek, hogy egy több ezer négyzetméteres egykori gyárépületben, laktanyában stb.-ben még kevesebb embert és főként még kevesebb erdőlakót zavarnának. Sőt, egy salgótarjáni elhagyott üzemcsarnok sokkal ütősebb és érdekesebb is volna, mint az erdő közepe. Ráadásul a gyárba még külföldi rockerek is elmennének szerintem, hiszen az Elbától nyugatra élők elég érdekesnek találják a szocreált is meg a természétellenesen létrehozott szocialista nagyipar nyomait is.
Egyben azonban biztos vagyok, jövőre még Salgóbányán lesz a rocktábor. És akkor mi biztosan nem leszünk Salgóbányán. Meg most már máskor sem, azt hiszem.

Egyébként a nyaralás ilyen lett volna:

Laliofóbia

Így hétköznap reggel sokkal több minden történik a Margitszigeten mint hétvégén, amikor tele van. A kertészek például ilyenkor dolgoznak. Most az avarral küzdenek. Lombgereblyével ez szépen szól. De hát járkál néhány leharcolt kistraktor is, gyűjtőszerkezetet húznak, zajosak és büdösek.
Az meg nem olyan jó a futóknak, pedig sokan futnak.
Aztán persze vannak sétálók, kutyával sétálók és a szigeten csak átsétálók. Velük valahogy olyan, mint falubeliekkel találkozni, szinte bunkóságnak érzem, hogy nem köszönök nekik. Aztán vannak tajcsizók, kendókák (?), vagy valami más harcművészek. Kezd tetszeni ez a tajcsi.
Na és vannak a "kiabálók". Én csak így hívom őket, merthogy kiabálnak. Állnak körben úgy öten-hatan és kiabálnak, másfél-két méterre sincsenek egymástól. Antifónaszerű az alakítás: egy valaki kiabál egy hosszabb valamit, amire a társak kórusban visszakiabálnak, azt ritmusosan ismétlik. Néha műnevetnek. "Hahahaha, hahahaha" - ordítják, és még a térdüket is csapkodják.
Talán valami fóbia leküzdésére kitalált tréning ez. Csak hát ez engem nem hat meg.
Szóval, igaza van a Víg Misinek: csönd az nincs. A szigeten sincs. Kár.

Most már írni kéne valamit

A kísérletezések, beállítgatások eltartanak még egy darabig. Sőt, lehet, hogy állandó program lesz ez, addig pedig nem lehet csak linkelni.
Úgyhogy mint füldugófüggő, szeretném felhívni a figyelmet az Ohropax füldugóra.
Az Ohropax füldugók 100 éve jelentek meg a piacon. Állítólag Kafka is Ohropax-rajongó volt.
És tényleg állati jó, már többféle füldugóval próbálkoztam, de ez mindegyiknél jobb. Szinte minden hangot kiszűr, a magasakat feltétlenül. Úgyhogy hiába adnak hülyébbnél hülyébb hangokat tolatás közben a hajnalban árut szállító különböző furgonok és teherautók, nem hallom őket. Elég hatásos a mélyebb, dübörgő jellegű hangok esetében is, bár reggel felé ezekkel azért baj van. Márpedig a felső szomszédkölök boldog rohanással kezdi a napot. De talán jövőre már iskolás lesz, ebben lehet reménykedni.
Szóval az Ohropax-füldugók jók. Én most az Ohropax Colort használom, de próbáltam már szilikonosat is, az nekem nem jött be, de a kislányom szerint az a tuti.
Mindenképp meg kell említeni a csomagolását. Erre különös gondot fordítottak. Eleinte csinos bádogdobozokban árusították, egészen sokáig, csak az utóbbi évtizedekben jelentek meg a műanyag dobozok. Én szeretem ezeket a műanyag dobozkákat is, nagyszerűen használhatók "táskapatikai" célokra. De hát vannak igazi Ohropax füldugódoboz-gyűjtők is.