Megkísértettség

Reggelente egyre nehezebb a dolgom. Eddig csak ahhoz kellett az erős lélek, hogy ne maradjak fent a HÉV-en, hogy  Szentendréig utazzam, most meg már az is van, hogy ne szálljak le a Filatorigátnál, ahol fel is kérik az utazóközönséget, hogy aki a Szigetre menne, ott szálljon le. De nem, nekem sem előbb, sem később nem lehet leszállnom, kizárólag Kaszásdűlőnél lehet.

Életvilág

Hazavágytam, haza is mentem a múlt pénteken a szokásos MÁV-körülmények között, fűtetlen vagy túlfűtött, redvás kocsik, kis késés, de Kisjackóval utaztam, aki sokat mesélt, úgyhogy végül is rövid volt az út (kicsit fura ez a beszédesség valahogy).

Anyám kijött a vasútra, és épp elkaptuk a most már csak óránként közlekedő 2-es buszt. A 2-es busz körjárat, az ellenkező irányban az 1-es közlekedik, mindkettő félóránként járt, vagyis negyedóránként lehetett Jaminából bejutni a városba valamelyik irányból. Amióta csak emlékszem, ez így volt. Most meg nem így van. Ezt - az összes többi dologgal együtt, ami másképp van most, mint régen - meg is beszéltük az este.

Reggel a piac előtt a Csaba Centerbe mentünk, ott van anyámnak megfelelő bankautomata. Régen a „kitérőnél” vettünk volna ki pénzt, pedig már gyerekkoromban sem volt ott semmiféle kitérő, mégis tudtam, hogy hová kell menni, ha a nagyanyám a kitérőhöz küldött Nektár sörért.

A kitérő nem akkor szűnt meg, amikor felszedték a síneket - vagy hetven éven át járt ott a Mótor -, hanem amikor felépült a Csaba Center.

A fotó innen van.

A piacon tojást 40 forintért, petrezselyemzöldet 50 forintért, Nescafét 390 forintért vettünk. Anyám hazament a zsákmánnyal, én pedig Bojszira várva bementem az Univerzál áruházba. Ott is minden máshogy van, de szerencsére hamar jött a gyerek, és megkezdtük a szokásos szombat délelőtti otthoni sétánkat. Hát nem emlékszem olyanra, hogy egyetlen ismerőssel sem találkoztunk volna. Nem is volt kedvünk a korábban eltervezett street art akcióhoz, inkább megvettük a bort, hozzá a stanglit, és irány a szökőkút, legalábbis a Korzó tér (régen házak álltak itt, a járműbolt, egy ékszerbolt, na meg a Kishajó működött bennük). A téren mindig sok a gyerek, akik fáradhatatlanul futnak, rollereznek, kismotroznak a kút körül körbe-körbe. Az anyukák a padokon ülnek, időnként rászólnak a gyerekre, hogy adja vissza, ne vegye el stb. Ezek a gyermeknevelési megnyilvánulások többnyire hangosabb beszéddel járnak, ahogy az is, amikor az anyák egymással kezdenek beszélgetni, ez talán még zajosabb, hiszen általában különböző padokon ülnek, tehát kiabálni kell, hogy hallják egymást. Most csak egypadnyi távolságra voltak egymástól a felek, de azért én így is megjegyeztem Bojszinak - két szabálysértés, azaz két korty bor között -, hogy mennyire remek lesz, ha sokáig tart a diskurzus az ebéd előtti kekszevésről. Ő meg csak annyit mondott, az a baj, hogy nem Jürgen Habermasról beszélgetnek. Na. Még egy kis bor, minden a helyén, folytattuk a görög és a bolgár néplélek közti különbség megvitatását.

Jókai utca-Tanácsköztársaság útja sarok, vagyis a mostani Center. (Úgy a harmadik villanykarónál volt a kitérő. (Innen van a fotó.)

fortepan.hu

Hiába mondják, hogy nincsenek csodák, mert vannak.
Például a fortepan.hu is az, persze nem csak a fotók, hanem a misszó is.
Egy csekély ízelítő: