Rehab 4.

1. 38 évvel ezelőtt a Mária néni azt mondta, hogy ahol csak kocsiút van, járda pedig nincs, ott libasorban, az út szélén, a forgalommal szemben kell haladni. Így is volt, amikor a KISZ-táborba, pontosabban a köré telepített erdőbe mentünk kirándulni. Én ezt a kocsiút-dolgot kiterjesztettem a bicikliútra, tehát ahol csak bicikliút van, ott gyalogosan az út bal szélén kell haladni, vagyis szemben a biciklistákkal. Ez roppant logikus, egyrészt már messziről látható, ha közeledik egy bicikli, másrészt mivel látszik, hogy jön, meg lehet állni és le lehet húzódni a fűbe, ezért a biciklis egyenesen haladhat tovább (ha viszont kerülgetnie kéne a gyalogost, az egy szemből jövő másik biciklis miatt esetleg veszélyes is lehet). Ettől a héttől kezdve már az SZTK-ban van a gyógytorna, ahhoz, hogy odajussak, egy szakaszon bicikliúton kell mennem, járda egyáltalán nincs. Eleinte bosszantott, hogy szinte senkit nem zavar, hogy hátulról közeledik felé egy nála sokkal gyorsabb kerékpáros, aki persze így a gyalogosok kerülgetésére kényszerül. De már nem bosszankodom ezen, viszont rendületlenül kitartok a Mária nénitől tanultak mellett, akkor is, ha csak én megyek szembe a forgalommal.
2. Az SZTK-ban csoportos a gyógytorna, öten vagyunk, mindenkinek a bokája volt eltörve. Az enyém a legrégebben, mégis mindenkinek jobban megy a lábfej be- és kifordítása, illetve a belső és külső lábélre fordítása, na meg a lábfejkörzés.
3. Csütörtökön a János-kórházba kellett menni kontrollra, egyben tömegközlekedési gyakorlatot is tartottunk. Délelőtt fél tízkor kísérővel vágtam neki a mintegy 8 kilométeres "városi szakasznak". Háromféle járművet vettünk igénybe. A metró nagyon izgalmas, mármint a mozgólépcső, a fene se hitte volna. A 6-os villamos sima ügy volt, de a 156-os busszal már nem volt ekkora szerencsénk, mert az előző járat volt az alacsony padlós, persze erről is le tudtam mászni, csak lassan, én pedig félek attól, hogy valaki megelégeli a bénázást, és elsodor. De nem történt ilyesmi. A kórházban minden a megszokott rendben történt, kb. másfél óra várakozás után - ezalatt elkészültek a röntgenfelvételek - szóltak, hogy az orvos műteni ment, várhatóan 2 és fél óra múlva jön vissza. Ezt az időt kísérőm és munkatársam közeli lakásában töltöttem tévézéssel (a PAX-on egy film Nógrádról, a Dunán az orvosi képalkotó diagnosztika történetéről, nekem való volt mindkettő, de tényleg). Amikor visszamentünk, már csak 40-50 percet kellett várni. Az orvos szerint a bokamozgások kielégítők, de még minimum 4-6 hét torna, a fémkivétel pedig augusztus-szeptembernél hamarabb nem ajánlott. Tehát akkor találkozunk ismét. Egyedül mentem haza (eredetileg úgy volt megbeszélve, hogy taxival megyek, de végül is szerettem volna valami kunsztot). Tehát végig BKV-val mentem, busz, villamos, metró. És már nem volt annyira gyors a mozgólépcső sem. Aztán meg olyan is volt, hogy felsegítették a hátizsákomat, amikor leszálláshoz készülődtem. Ülőhely mindig akadt. Hatkor már otthon is voltam.
4. A télen nemigen volt szükségem utcai lábbelire, a csizmáim közül az egyik feljött a lábamra, és az elég is volt. Tavaszi cipőből is van egy - az "ovis" cipő -, amelyik felvehető, de ez azért már kevés lesz, a többi cipő viszont vagy kicsi most, vagy nem érzem elég biztonságosnak. Az a baj, hogy normál állapotban sem szeretek különösebben vásárolni. Ezért aztán próbáltam cipőt és cipőboltot keresni a neten. És akadt egy jelölt. Tegnap egyedül el is merészkedtem a Nyugatiig. Az aluljáróba váltott lábbal mentem le, marha rondán és a bot mellett a korlátba is kapaszkodnom kellett (a tenyerem és a korlát között bradomanos kendő), de lementem. A cipőbolt pont ott volt a WestEndben, ahol a netes térképen jelölték (eleve olyan üzletet kerestem, amelyik az aluljáró-szinten van, de ez ráadásul a bejárattól is csak kb. 30 méterre van). A cipő a valóságban is tetszett, kényelmes is, és ha majd kicsit "összemegy" a lábfejem, valószínűleg akkor is hordható lesz, mert csatos. Meg is vettem, vissza a metróba, két órán belül haza is értem. Most van két pár hordható tavaszi cipőm. Lehet gyalogolni, amennyit csak tudok, ez bedagadásig pillanatnyilag kb. 2,5 km.

Mák

Nem értek hozzá, de el tudom képzelni, hogy lehet olyan ok, ami miatt azonnal tudni kell gipszet levenni.

(Múltkor még volt olyan miniflex, mint a képen - micsoda mázlim volt.)

Rehab 1.

Egy hete volt utoljára kórház (újabb varratszedés), nagyon lassan telt az idő, nem volt annyira érdekes a műsor, mint a múltkor. Az orvos délután bukkant fel először, viszont most elsőként én mehettem be, így végül mégis egész normális időben végeztünk. És végre egy darabig nyugodtan lehet gyógyulni, március közepén kell csak visszamenni.

Most tehát meg kell tanulni járni. A héten kétszer már volt is itt a gyógytornász. Először is tisztáztuk, hogy nem elírás a traumatológus által javasolt 2x14 alkalom, ez tehát heti két tornát jelent, 14 héten át. És igen, igaz az is, amit a neten olvastam össze, hogy általában három hónap, mire annyira képes járni az ember, hogy dolgozhat, persze esete válogatja, de a bokatörés macerás, főként, ha annyi helyen sikerül eltörni, mint nekem sikerült. Mindenesetre nagy lendülettel csinálom a gyakrolatokat, de a gyógytornász szerint nemcsak felesleges, hanem kifejezetten kerülendő a gyorsaság.

A fekvő- és ülőgyakorlatokat rendesen meg tudom csinálni, mármint a mozdulatot jól próbálom elvégezni, épp csak a boka nem engedelmeskedik, tényleg olyan, mintha makacskodna, de az is lehet, hogy csak túlságosan hat rám Oliver Sacksnak Fél lábbal a földön című könyve. Most kaptam, a szerző arról az élményéről ír, hogy a bal lába nem az ő lába... Na ez bonyolult, nem is megyek bele, de az biztos, hogy egy csomó dologra ráismertem olvasás közben. Nagyon pontosan írja le például azt a lelkiállapotot, amikor az ember kezdi felfogni, hogy mi történt: "Első gondolatom az volt: baleset történt, és egy ismerősöm súlyosan megsérült. Aztán ráébredtem, hogy az áldozat én vagyok, ám ezt olyasféle érzés kísérte, hogy igazából nem is történt semmi komoly dolog. Hogy ezt bebizonyítsam, talpra álltam, vagy legalábbis megpróbáltam felállni, de visszarogytam, mert a bal lában teljesen erőtlenül lifegett, és úgy berogyott alattam, mint egy szál spagetti."

Hihetetlen, pont így volt. Mondjuk, a spagetti most is igaz, annyiban, hogy annyira vékony, mint a spagetti. De már "átépülőben" van a csont, tehát lehet teljesen terhelni, amihez már csak mozgatni kell tudni, illetve vissza kell szerezni az izmokat.

Térjünk is vissza a tornához.

Az álló- és járkálógyakorlatokat nem érzem, nem tudom, hogyan kéne csinálni. A bal lábamat térdben nem hajlítom be, ha ugyanis térdben behajlítjuk a lábunkat, akkor bokában is kéne, és ugyanekkor felemelkedik a sarok is, közben már emeljük és lendítjük is előre a lábat, úgy, hogy a sarkunk ér le előbb és már gördülünk is a talpunkra, eközben már a másik láb hajlik térdben, emelkedik a sarok, és mindjárt lendül is láb, hogy előre tegyük stb. stb. Mivel én ezt a sarokemelést, majd sarokról talpra való gördülést nem tudom megcsinálni, nyújtott lábbal járok. Tegnap meg kellett próbálnom ezt abbahagyni. Egyáltalán nem sikerült, mert ha behajlítottam, mindjárt fel is emeltem és lógattam, ekkor pedig csak a normál, egylábas mankózás következhetett volna, tehát az instrukció az volt, hogy nem emelhetem föl a talpamat, csak a sarkamat. Ekkor azonban a térdhajlítással egyidejűleg a csípőmet is lejjebb toltam, és így nem csak a talpamat, de a sarkamat sem kellett felemelni. A gyógytornász ezen elég sokáig nevetett, én pedig közben megtettem pár hosszt ezzel a hullámzó mozgással a szobában, de végül úgy éreztem, hogy ez így jó lesz. Majd idővel ezt a csípőból való rogyasztást abba fogom hagyni, és akkor az már rendes járás lesz. Meg is kérdeztem, hogy ugye már jobban csinálom. Azt mondta, rosszul csinálom, de ne aggódjak, majd csinálunk rávezető gyakorlatokat. Ez tetszett, ez a nyíltság. És valljuk be, a mozgás, amit előadtam, tényleg inkább hasonlíthatott valami kultikus célú lejtésre vagy valami balkáni tánc előképére, mint járásra.

Aztán délután egyedül otthon gyakoroltam. És igaza volt a gyógytornásznak: végtelenül lassan - tájcsisan lassan - megpróbáltam ezt a sarokemelős, talpon gördülős dolgot, és ez az óvatosság elég volt ahhoz, hogy legalább egyszer sikerüljön, és utána többször is. De folyamatosan koncentrálnom kell, hogy ne kezdjek el ismét botozni a lábammal, még egyáltalán nem magától értetődő ez a mozgás. Este persze megleptem vele Petterit, mondtam, figyeljen csak, és mankóval ugyan, meg baromi lassan, rövidkéket lépve és alig mozgatva a bokát, de egészen járásszerűen jártam. Aztán másnap a gyógytornásznak is megmutattam, ő nem volt annyira meghatva, de neki azt nem is kell, viszont szerinte is biztató.

Pannónia Gyógyintézet-napló

6. A tibiofibuláris állítócsavar

Erre a csavarra akkor van szükség, ha a szalagok is szakadnak, nem csak a csontok törnek. (Legalábbis efféle összefüggést véltem felfedezni a netes forrásokat olvasva.)
Ez a csavar rögzíti a sípcsonthoz a szárkapocscsontot. Amíg az állítócsavart nem távolítják el, a lábat tilos terhelni.

Íme, a csavar és a csavarhúzó:





A kicsavarozás helyi érzéstelenítésben végezhető kisebb műtét. A múlt kedden történt ez, tehát jó öt héttel a baleset után. (Ez megfelel a protokollnak.)
Maga a beavatkozás kb. 20 perc volt. Fura érzés, amikor a csavar megindul, de végül is jó: minden egyes srófolással nőtt a megkönnyebbülés.
Várni előtte is, utána is kb. másfél-másfél órát kellett, az út viszont csak kb. egyórányi volt, ebből is látszik, hogy este azért lehet közlekedni a városban.

És szombaton korán reggel is lehet közlekedni, ez is kiderült, mert ekkor kellett kötözésre menni. Mivel korán volt, nem a teremgarázsos, hanem a hagyományos lépcsős módszert választottuk. Meg azért is választottuk ezt, mert biztos voltam benne, hogy sikerül lemennem a mankóval. Sőt, kifejezetten szerettem volna lemenni. Nyugodt voltam, nem történhet baj, az állítócsavar már nem tud beletörni a csontba, bármi történne is. A lépcsőn kb. két perc alatt jutottam le, ez fokonként fél perc, és vissza sem volt sokkal több.
A kórházban pedig mindössze egy óra volt a várakozás, a kötözéssel, adminisztrációval együtt.

Legközelebb csütörtökön próbálhatom meg megint a lépcsőzést. Akkor varratszedés lesz.
És aztán már csak az őszi nagyobb műtét, az összes többi vas kiszedésével (kedvencem a harmadcsőlemez).

Pannónia Gyógyintézet-napló

5. Gipszlevétel

Levették a gyönyörű sárga gipszet ma. Most egy órával tovább kellett várni - négy órát -, mint a múltkor, viszont az utazás most is "csak" két óra volt.
A gipszlevétel izgalmas: miniflexszel vágják át az anyagot, közben rezeg az egész, amitől zsibog a láb. A gipszes csóka közben poénkodott, hogy nem szokták ám szeretni az orvosok, ha ő vesz le gipszet. Persze komolyan veszem, azt hittem, tényleg valamiért nem szeretik ezt a dokik. De aztán mondta, hogy ne aggódjak, nem fogja összekaszabolni a lábamat. Valóban nem is tette, de ettől még hihetetlenül csúnya: a vádlim vékony, a bokám viszont vastag, dagadt, és olyan, mintha emberi bőr helyett pergamen borítaná. Ezenkívül még mindig narancssárga a fertőtlenítőtől, és még mindig kék-zöld-lila. (Most persze megint ott tartok, hogy azon sopánkodom: hogy a francba történhetett ez a hülyeség?!)

A gipszelőből átmankózom a röntgenbe, Petteri előrement, szerencsére, mert épp kinézett a röntgenes, úgyhogy ott mindjárt be is mehettem. A röntgenezés után már csak az orvosra kell várni.
Ez eleinte egész jól megy, mapetsózunk: hoztak egy hajléktalan nénit, eltört a sétabotja, valószínűleg azért esett el, a törött botot nem akarja odaadni a beteghordónak, a röntgenasszisztens viszont nem akarja bottal beengendi, végül odaadja a néni a botot. Jött néhány manáger kinézetű beteg, ők - hogy, hogy nem - mind kurva gyorsan végeznek. Egy nénitől megtudtam, hogy 130 ezer forintért megváltotta a sírhelyet (vagy urnahelyet, a fene tudja), "na de" - mondta - 100 évre" - hát, ez tök jó.
Aztán Petteri egyszer csak megjegyzi, hogy én minden sántító embernek hosszan tanulmányozom a stílusát, hát igen, tényleg elfeledkezem magamról és bámulom a sántákat, közben azon gondolkodom, hogy nálam ez nem lesz olyan ciki, eleve kacska a jobb lábam, tehát már amúgy is vicces a járásom. De azért a macsó csávó, amint egyenes jobb térddel szinte rohan, az azért nálam mókásabban fest, na.

A betegszállítók külön kis világ. Hárman állnak a lift előtt, egy nagyon sovány, egy köpcös és egy kifejezetten ősasszony alkatú, beszélgetnek, amikor megérkezik a negyedik is, hidrogénezett hajú kigyúrt fickó. Már négyen beszélgetnének, amikor belerecsegnek a mikrofonba az ambulancián, hogy "betegszállítás", erre szétszélednek. De nem csak beteget szállítanak: ők hozzák az ebédet is, és mindenféle kiskocsikat húznak, azokon nagy csatos fémdobozok, olykor pedig papírdobozokkal telepakolt hordágyakat is tologatnak, kedélyesek, ők a legempatikusabbak, habár egyikük egy papírdobozzal teli hordágyat tolva azt énekelgeti: "Fürge rókalábak" - Petteri nevet, aztán lassan felfogom, és én is röhögök, de hozzátenném azért, hogy: "Az, bazzeg!"

A doki jött, látott egy beteget, majd visszament a műtőbe. Ekkor már fél kettő volt, és kicsit behisztiztem: nem akarok a kórházban pisilni, hideg van, és különben is három órája várunk már, mi a francnak megy vissza, hiszen csak öt perc az egész, amíg velem végez, a műtőből viszont egy óránál előbb biztos nem kerül elő. (De azért ennyi idő múlva tényleg újra és újra megjelenik az ambulancián, ahol megnéz egy-két beteget, majd vissza a műtőbe, hát, igazából nemigen érteni, hogyan győzi.) Jó, játsszunk szókitalálóst. Eozin, ezt kellett kitalálnom, kitaláltam. Petteri meg a kámeát találja ki villámgyorsan.
Fél három után végre behívnak. Tényleg öt perc, amíg az orvos megnézi a röntgent, a lábamat, és elmondja, hogy kenegessem szorgosan a bőrt, akkor kedden rendben is lesz, és kiveszi az állítócsavart, most már tudom, hogy így hívják azt a valamit, ami miatt nem szabad terhelni a lábat. A többi cucc marad.
Majd a nyáron.

Pannónia Gyógyintézet-napló

Lassan hangolódnom kell a kórházra megint, folytatom a sorozatot.

4. Nővérizmusok

- Persze, majd jön a Zoli a katapulttal - mondta a nővér arra kérdésre, hogy lehet-e kérni tolószéket az autóig való eljutáshoz

- Ez a Kati meg estig telepisálja a bilit - a nappalos nővér informálta erről az éjszakást a kórterem átadásakor

- A mókust is megmostad? - a mosakodáskor egy másik kórteremben érdeklődött erről a nővér az éjszaka raplizó nénikéktől (aztán persze tőlem is megkérdezte, csak engem nem tegezett, pontosabban fejedelmi többest használt)

- "Visszajövök" - nem jött vissza (mondjuk ez nem csak nővérizmus, mert mondott ilyet a gyógytornász is Marikának, oszt csak ott felejtették)

- "Nem az én dolgom, majd a kolléganő" - ezt arra vágta rá a nővér, hogy mondtam neki, nekem is van egy zsákom, amibe a holmimat tették, de nem látom sehol. (A rend ugyanis az, hogy az őrzőből az ottani nővér átviszi abba a kórterembe a cuccot, ahová a műtét után viszik az embert, de ez az én zsákom esetében reggel fél hatig nem történt meg, pedig szükségem lett volna rá, kellett volna a telefon.)

Na és akkor ide illik most nagyon PNL az Őszológiai gyakorlatokkal. (A Ludwig múzeumbeli Banga-kiállításon készült ötéves felvétel nem valami jó minőségű, de azért hallható a recsegés mögött a szerző. Felraktuk a YouTube-ra is, hátha ott jobb.)

Pannónia Gyógyintézet-napló

3. Varratszedés

Ez ma volt. Háromórás program a várakozással együtt, meg még az oda-visszaút 2 óra. (Fárasztó nap volt.)
A varratszedés nem fáj, az jó, mert januárban lesz egy megint: vannak olyan csavarok is bent, amelyekkel nem lehet járni, tehát amint összeforr a csont, azokat ki kell szedni. (A képen láthatók ezek az érdekességek.)

Egyébként kaptam gyönyörű sárga gipszet is ma, ez azért kicsit vigasztaló. De ez a januári újabb műtét, hát ez leverő.

Pannónia Gyógyintézet-napló

2. Szobatársak

A kórterem négyágyas, engem 12. 09-én hajnal fél háromkor tesznek a 4-es ágyra, az 1-es ágyról azonnal üdvözölnek.

1-es ágy:
- Margit néni kedves, szellemes, szórakoztató, úgy 70 körül van. Az unokáiról és az egy hónappal korábban meghalt húgáról mesél szépeket. Arra gondoltam, hogy jó lett volna, ha még marad, de szerdán délben haza is engedik (a veronait odaadom neki, elviszi a kutyájának, azt mondja)
- Kati (48) csütörtök délután jött, a jobb karját műtötték, egy BKV-buszon tört el a felkarja. Sokat dohányzik, ehhez le kell mennie a földszintre, a köntösét ilyenkor én igazgatom és kötöm meg. A férje elhalmazza finomságokkal, mivel ennyit megenni nem lehetséges, nagy részét elajándékozza a nővéreknek. A mézeskalácsból én is eszem, isteni, nem ropogós, hanem puha fajta, igen jól fűszerezve, fél dióval a közepén.

2-es ágy:
- Marika (81 éves, kéri, hogy ne nénizzük) szombat délutánig nyomja ezt az ágyat. Eredetileg neki is csak a jobb karja volt törött. Aztán a betegszállítókocsin magára hagyták, és onnan leesett, így néhány bordája is eltört a bal oldalán, minden mozdulatot nehezen visel, a gyógytornászt mégsem ússza meg, kicsit sétál, majd üldögélnie kell egy órát, de ottfelejtik, így kb. másfél óráig üldögél, míg szólunk a nővérnek, moccanni egyedül nem tud.
- Kati (73) pénteken jött be, de elszúrják a vérmintáit, ezért nem tudják megoperálni szombaton a jobb karját és vállát. Vasárnap pedig nincs műtét, hétfőig nem akarják az őrzőben tartani, hozzánk kerül tehát. Kedélyes, életvidám, és ahogy ő mondja: nagyszájú. Miután ekkor hárman vagyunk csak, és mind Katik, elnevezi a kórtermet katakombának. Telitalálatnak érzem.

3-as ágy:
- Zsuzsi (16) szerdán mehetett haza, inkább csak megfigyelésre tartották bent, elütötte egy autó, de nincs nagy baj
- Györgyi (kb. 50), csütörtök este került be, kutyasétáltatós baleset miatt a jobb hüvelykujját műtötték, szombaton délelőtt már haza is ment. Vacsorára kizárólag édességet eszik, azt mondja, túrórudiból egyszerre tízet is meg tud enni (mégis kb. csak 60 kg lehet a kb. 170 centihez)
- Zsuzsi (26) vasárnap este érkezett, hogy másnap reggel megműtsék a jobb csuklóját, a sajkacsontja tört el még júniusban, csak nem vették észre, de mivel a csuklója folyamatosan fájt, visszatért a kórházba. Ő buddhista, este hét körül meditált, majd kilenckor felolvas egy könyvből az úgynevezett köztes állapotokról (azaz bardo, erről majd még külön megemlékezünk), ez kiborított, mert már kezdtem szenderegni, de figyelnem kell arra, amit olvas, egyszerűen érdekelni kezd, és teljesen felserkentem. Különösen a halál köztes állapot izgalmas, hiszen momentán nem tudom felvenni az alvó oroszlán pózt, igaz, talán nem is halok meg még. Mindenesetre elaludni is csak órákkal később sikerül.

4-es ágy:
- én (44) dekkolok itt szerda hajnaltól hétfő délig, sokat telefonálok, és nappal sokszor alszom rövidkéket (éjszaka meg semmilyet), alapvetően türelmes vagyok vagy valami ilyesmi, ami elég fura.

Pannónia Gyógyintézet-napló

1. Gasztronómia

12. 08.
Infúzió (14.30-tól 12. 09. 00.30-ig)

12.09.
Reggeli:
1 szelet kenyér, 2 szelet veronai (förtelmes), 1 minivaj (feltépős dobozban, ez a karsérült betegek miatt lényeges információ, a kórteremben 3:1 arányú a kar- és lábsérültek száma), az ital - kórházi zsargon szerint a folyadék - választható (teát kérek és kapok).
Ebéd:
zöldségleves, paprikás krumpli lecsókolbásszal, de elcseréltem a spenót-tojásomlett összeállításra
Vacsora:
1 kefír, 1 szelet kenyér, 1 szelet aszpikos pulykafelvágott vagy mi (hasonlót szoktam venni, csak az szebben néz ki)
(Hazai kiegészítések: narancs, alma, 1 db sajtos pogácsa, 1000 mg C-vitamin)

12. 10.
Reggeli: mint fent
Ebéd:
Ugyanolyanleves, spagetti carbonara (mócsingok is voltak benne - sonka gyanánt -, ezek kivételével ehető, legalábbis nekem, de a karsérülteknek már nem annyira.)
Vacsora:
1 banán, 1 szelet kenyér, kb. 5-6 dkg tepertőkrém műanyag pohárban, amilyenben a restiben a kávét adják (a napköziben volt ilyen krém, de akkor nem szerettem, most megkóstoltam, nem is rossz, de inkább kihagyom)
(Hazai kiegészítések: mandarin, 1 db sajtos kifli, 1 db kakaós csiga, 1000 mg C-vitamin)

12. 11.
Reggeli:
1 szelet kenyér, 1 mini őszibarackdzsem, 1 minivaj (vaj- és dzsembontást készséggel elvégzem mindenkinek, nekem pedig elmossák az evőeszközeimet a sorstársak)
Ebéd:
húsleves csúszkálós tésztával, rakott kel (!)
Vacsora:
1 szelet kenyér, kb. 5-6 dkg tojáskrém (a tepertőkrémnél megismert kiszerelésben)
(Hazai kiegészítések: 2 szelet Édel szalámi, 1 db Medve sajt, 1 db sajtos pogácsa, 1 db zsömle, 1000 mg C-vitamin)

12. 12.
Reggeli:
1 szelet kenyér, 1 miniméz, 1 minivaj (a munkamegosztás a szokásos)
Ebéd:
valamilyenleves, szárazbabfőzelék lecsókolbásszal (!), de elcseréltem répafőzelékre - fasírt nélkül
Vacsora:
1 szelet kenyér és újabb lelemény a karsérültek szempontjából: májkrém ringlis feltépővel (vagyis a dobozos sörökön megismert nyitószerkezet, természetesen állok (?) a kórterem rendelkezésére májkrémnyitásilag)
(Hazai kiegészítés: 2 szelet trappista, 1 mandarin, 1 kakaós csiga, 1000 mg C-vitamin)

12. 13.
Reggeli:
1 szelet kenyér, 2 szelet párizsi, 1 minivaj
Ebéd:
zöldborsóleves (!), csirkepaprikás orsótésztával
Vacsora:
1 szelet kenyér, 1 minivaj, 1 müzliszelet (hát, ebből is van azért ehető fajta, de ez....)
(Hazai kiegészítés: 1 Medve sajt, alma, 1000 mg C-vitamin)

12. 14.
Reggeli:
1 szelet kenyér, 1 minivaj, 2 szelet párizsi
Ebéd:
már otthon, hál' istennek.

pk: Rövid szünet