"Maga a valóság gondolkodik összefüggésekben"

Mészöly-évforduló után egy nappal rövidke idézet A kiközösítés ürügyei című esszéből:

"A párában úszó táj töményen, líraian harmonikus, amilyen csak egy délnémet táj tud lenni. A történet önkéntes esküdtei, bírái – botokkal a kezükben – nyugodtan és derűsen pásztázzák a fény-szabdalta erdőt. Mintha egy paraszti, peripatetikus séta szertartásában vennének részt. Sietésre nincs ok. A hajtók tudják, hogy az áldozat is tudja: biztosan elfogják. Az indulat nem indokolt. A botrány végül is nem rendített meg semmit; a processzus viszont elvégezte a magáét, mint biztosítószelep. Mit akarhatnának még? Esetleg egy új méhészfelszerelést – mondja az egyikük –, ha ő kapja meg a már formaságból is kitűzött vérdíjat. Közben egy rendőrautó is felbukkan az erdei ösvényen, de az sem feltűnően. A per következő fórumára olajozottan siklik át az ügy. A kutyák nem csaholnak, csak amennyire éppen természetes. Semmi hangoskodás – szordínó; mint ahogy a színre lépő jogi megtorlás szervezettségéhez és a pátosztalan erőszakhoz illik. Abram szó nélkül lép elő a bokrok mögül, és hagyja, hogy kezére tegyék a bilincset. Ez az arc, amely az egész film során lágy szfinxszerűséget árasztott – most, a fák közt becsapódó fényben, fehér ingében, olyan áldozattá higgad, aki majdnem jézusian magasodik a hajtóvadászat fölé. Csak ekkor vesszük észre tudatosan is, hogy dombon, domboldalon fogják el. De azért ne gondoljunk most se szimbólumra. Elhisszük, hogy a valóság ilyen zavarba hozóan precíz, s hogy maga a valóság gondolkodik összefüggésekben."

Normális szülés

1990-ben, a kisfiam születése előtt néhány hónappal jelent meg a Valóságban F. Várkonyi Zsuzsa írása a normális szülésről. Már pusztán azt egyfajta lázadásnak tartottam, hogy a cikk bibliográfiai adatait feljegyeztem és eltettem (90-ben még nem lehetett egy cikket csak úgy fénymásolni), ez a cetli aztán jó sokáig a táskámban is volt. Sokszor hivatkoztam rá. A gyerekeim kórházban születtek, és nem is gondoltam igazán komolyan, hogy otthon is születhetnének, de legalább úgynevezett fogadott orvos sem volt. Minek? A szülés természetes, ösztönös, "sora van", ha meg mégis baj lenne, ott az ügyeletes orvos. És ez be is jött: orvost gyakorlatilag csak a szülés végén láttam.
F. Várkonyi Zsuzsa 2007-ben ezt mondja:
"Közvetlen ismerősöm mesélte, hogy amikor huszonnégy órás vajúdás után úgy döntött otthoni szülés-segítője, hogy vigyék be a kórházba, az ügyeletvezető orvos megtagadta a császármetszést, mert szerinte 'otthon szülni akaró nőnek nem jár császármetszés'. Még hosszan hagyták őket kínlódni, majd aztán riadtan rohantak az elkékült újszülöttel, akit három napig intenzív osztályon kezeltek. Vajon ki volt itt etikus és ki nem? Miért jár más országokban kisebb kockázattal az otthon szülés? Csak azért, mert tudják, mitől működik biztonságosan."
Továbbá ezt is mondja:
"Nekem egy férfi szülészorvos mondta Amerikában, hogy 'egy normális, vaginális szülésnél miránk semmi szükség nincs'. Később egy páciense elmeséléséből megtudtam, hogy ez az orvos Angliában tanult, ahol soha nem szűnt meg az otthon szülés, nem kellett újraindítani, mint sok más országban."

Hát így, és ezért. Úgyhogy kétlem, hogy Magyarországon a közeljövőben elképzelhető volna az a bizonyos szabályozás, sőt, szerintem távolabb vagyunk ettől, mint 1990-ben. De azért egy kicsit bízom benne, hogy hátha tévedek, és az előítéletesség, a tekintélyelvűség, az orvosi agresszió dacára Magyarországon is egyszer csak lehet majd úgy otthon szülni, hogy az olyan legyen, amiért otthon akarnak szülni a nők: nyugodt, természetes.
Geréb Ágnes ezt akarja, és ezért segített mintegy 3300 szülést otthon. (Három baba sajnos valóban meghalt, de vajon mennyi a kórházi halálozási arány? Tudja valaki? Na, ugye.)