Bükk, Kánya-patak, február

És így csobog a Kánya:

Lánchíd

Nem én voltam, esküszöm.

McRaj

London, Regent Street

Jerónimo e Pantaleão

Lisszabon. A bal oldali úr cipőpucoló, a másik a kliense

Johan

Amszterdam. Bolhabetűk a bolhapiacon

Nóbel

Hát csoda, hogy mind elmentek?!

Majd nyáron

Szeretünk itt, közel a Bükk is. Januárban még nem voltunk, most sem leszünk.

Angyalföldi naplemente

Január 3., délután négy.

Lisszabon

Két évvel ezelőtt történt az először, hogy amikor egy idegen városból haza kellett jönnöm, bőgni kezdtem. Ez a város Lisszabon volt.

A fadisták pont erről énekelnek, erről az elvágyódásról.

Annyira talán nem is reménytelen: Cascaisba akartunk menni, és a peronon tanakodtunk, hogy melyik vágány lesz a jó, amikor egy csikket gyűjtő férfi közelebb jött hozzánk, megkérdezte, hogy segíthet-e; ő itt teljesen ismerős. Magyarul beszélt. Annyira meghökkentünk, hogy nem kérdeztünk tőle semmit, azóta is bánjuk.

Szóval Lisboa, Alfama, saudade, egy kis fado-válogatás.

Mariza, manapság a legnépszerűbb fadista, joggal.

Amália Rodrigues, akit a fado királynőjeként emlegetnek. (Nekem a három Alfama közül ez tetszik.)

Teresa Salgueiro, nem is tudom, a hangja... Éteri. (A videón hülyeség szerepel, nem Cesaria az.)

Cesaria Evora, élet, emlékek, melankólia, szóval saudade.

(P. s.: Ja, a fénykép Petteri műve.)