2011-03-26
Tanácstalanság
Tegnap hazafelé is gyalogoltam: a Keleti Károly-Budai László-Margit utca útvonalon a hídig.
A Kitaibel Pál utcában mentem fölfelé, amikor egy óvodás jött velem szembe lábbal hajtós műanyag járgánnyal, és úgy 15 méterre tőlem megállt. Aztán amikor 4-5 méterre lehettem, akkor köszönt, és megkérdezte, hogy én kiért megyek. Na.
A tegnap egyébként is furcsa volt, valami kedélyességet tapasztaltam, és ez fölöttébb szokatlan. Nem tudom, hogy én voltam-e kedves másokkal, vagy mások voltak-e velem.
És ez a lényeg, az eldönthetetlenség.
fotó: Robert Doisneau
A Kitaibel Pál utcában mentem fölfelé, amikor egy óvodás jött velem szembe lábbal hajtós műanyag járgánnyal, és úgy 15 méterre tőlem megállt. Aztán amikor 4-5 méterre lehettem, akkor köszönt, és megkérdezte, hogy én kiért megyek. Na.
A tegnap egyébként is furcsa volt, valami kedélyességet tapasztaltam, és ez fölöttébb szokatlan. Nem tudom, hogy én voltam-e kedves másokkal, vagy mások voltak-e velem.
És ez a lényeg, az eldönthetetlenség.
fotó: Robert Doisneau
2011-03-18
2011-03-15
"Éljen, éljen a köztársaság!"
Fotó: Túry Gergely
Ezzel fejezte be Kis János az OSA-ban tartott előadását. Ettől lelkessé kellett volna válni, de az előző másfél órában hallottak alapján - ahogy az így március 15-én egyébként is lenni szokott nálam úgy 3-4 éve - inkább sírhatnékom támadt. Úgyhogy amikor családi kezdményezésre elmerészkedtünk a Millenárisra is, mindjárt inni kellett valamit, és a tömeg ellen is jó ötletnek tűnt égetett szeszt bevetni (sajnos az egyik pohár felborult, még mielőtt ihattunk volna belőle), de a MárkusZínháznak is köszönhetően végül lelazultunk. Igazi családi mutatványos társulat. Azt hittem, unalmas lesz, de nagyon is szórakoztatók, kicsiknek bábos varázsolással, nagyoknak irodalmi utalásokkal meg csipetnyi pajzánsággal. Kár, hogy el kellett jönni közben, de oda kellett érni a Szabad sajtó útjára.
Sokan voltunk. Én 10-15 ezer részvevőt tippeltem még tegnap, de Petteri erre azt mondta, ha nem leszünk 30 ezren, csalódott lesz. Azt hiszem, nem kell annak lennie. Lángh Júlia is meg volt indulva a tömeget látva, meg hogy 89-ben volt ilyen jó. Hát, azért 89-ben egy kicsit jobb volt, mer'iszen akkor a szabadság felé tartottunk, most meg a sötét jövő felé.
Mindegy, legyünk optimisták, a sok-sok fiatalt látva megvan rá az okunk. És igeeeen! Gyulán is volt tüntetés, és az egyik gyerek ott volt: felhívtam négy előtt pár perccel, akkor mondta, hogy épp a tüntetésre mennek. Jaj, de jó!
Éljen, éljen a köztársaság!
2011-03-14
BFZ és BY
Tegnapelőtt Cabaret a Centrál Színházban, tegnap Wagner a MűPában.
A koncerttel kezdem. Igaz, hogy Siegfried rajnai utazása és a gyászinduló között társalkodni kezdtek a mögöttünk ülők - hiába hagyta fent a kezét Fischer Iván diszkréten, de egyértelműen jelezve, hogy már folytatják is -, és igaz, hogy egy néni az előttünk lévő sorban pont a gyászinduló első néhány másodperce alatt köhincsélt, nyitogatott retikült és bontogatott cukorkát, de ez végül nem számított: a zárójelenet már megrendítő volt. Nagyon röviden: Wagner és Petra Lang és a Budapesti Fesztiválzenekar - katarzis. És hála a http://www.citedelamusiquelive.tv/ oldalnak, négy hónapig még újra és újra meghallgatható, és majd utána is, mert CD is készül.
És a Cabaret. Itt a zavaró momentumok kicsit erősebbek voltak, a duetteket például elég nehéz volt hallgatni, eleinte kínos perceket jelentettek (nem tudom, milyen lehet a másik - Básti-Haumann - szereposztással), de a végére azért a helyükre kerültek ezek a részletek is. De volt valami, amivel nem ez a helyzet. Ez pedig a közönség. Az előadáson kétszer hangzik el egy náci dal. Először Keresztes Tamás énekli mint amolyan zenélő porcelánfigura.
A koncerttel kezdem. Igaz, hogy Siegfried rajnai utazása és a gyászinduló között társalkodni kezdtek a mögöttünk ülők - hiába hagyta fent a kezét Fischer Iván diszkréten, de egyértelműen jelezve, hogy már folytatják is -, és igaz, hogy egy néni az előttünk lévő sorban pont a gyászinduló első néhány másodperce alatt köhincsélt, nyitogatott retikült és bontogatott cukorkát, de ez végül nem számított: a zárójelenet már megrendítő volt. Nagyon röviden: Wagner és Petra Lang és a Budapesti Fesztiválzenekar - katarzis. És hála a http://www.citedelamusiquelive.tv/ oldalnak, négy hónapig még újra és újra meghallgatható, és majd utána is, mert CD is készül.
És a Cabaret. Itt a zavaró momentumok kicsit erősebbek voltak, a duetteket például elég nehéz volt hallgatni, eleinte kínos perceket jelentettek (nem tudom, milyen lehet a másik - Básti-Haumann - szereposztással), de a végére azért a helyükre kerültek ezek a részletek is. De volt valami, amivel nem ez a helyzet. Ez pedig a közönség. Az előadáson kétszer hangzik el egy náci dal. Először Keresztes Tamás énekli mint amolyan zenélő porcelánfigura.
Majd nem sokkal később eljegyzési ünnepségen hangzik el. Kis idillként indul a dalocska - napsugaras rét, erdőben iramló szarvas -, de nagyon hamar lesz indulószerű, és ekkor már dobszó kíséri az éneket, Keresztes Tamás mint Konferanszié (a másik szereposztásban Vati Tamás) pedig vezényel a nem látható közönségnek, és a valódi, színházbeli közönség tapsolni is kezd, ezzel ér véget az első felvonás. Letaglózó. Bozsik Yvette tudja, milyen az emberi természet, tapsolnak, ha az az elvárás. A Cabaret éppen ezért mindig aktuális lesz, és a Bozsik rendezte, koreografálta verziót is érdemes megnézni. A táncosok pontosak, Marozsán is jó, ezenkívül hihetetlenül sok finom részlet van, fényekkel való játék, egy-egy poén, utalás.
Az előadást mozgató Keresztes Tamás pedig ördögi.
(De ez "a holnap az enyém" (taps) azért mégiscsak nyugtalanító. Pedig olyan ártalmatlannak tűnik, és Keresztes - a "nagy hitető" - is azt mondja, hogy minden olyan gyönyörűűűű. Ettől aztán még félelmetesebb.)
(Egyébként a "heimatosság" ma is megvan, csak szerencsére ma már nem "holnapoznak", legalábbis a németek nem. Viszont ki ne vágyna a természetbe, ki ne szeretne kedves szomszédokat, csöndességet, olyan helyet, ahol köszönnek egymásnak az emberek és ahol rend van?
)
2011-03-07
"Szépsége teljes volt, amint a vízben tükröződött"
"[Monteverdi] egy napra akart Velencébe utazni, hogy végre misztikusan beteljesedjék idő és tér egymásba növése: egy-egy óra egy-egy templomkővel, egy-egy perc egy-egy tengerhullámmal. Ahogy a teremtés egy napját egy angyal testesítette meg, úgy vált volna az idő testévé Velence."* (Végül nem egy napra ment, és az Orfeót is a karnevál idején mutatták be, 1607-ben.)
Holnap lesz a karnevál utolsó éjszakája Velencében, ahol már ezer éve is volt karnevál, és idővel létrejöttek a tipikus velencei maszkok. Közülük a legizgalmasabbak a teljes arcot pontosan elfedő voltók, ezek manapság meglehetősen melankolikusnak, elégikusnak tűnnek, de vajon milyenek a viselőik valójában? Maszkot nem csak karnevál idején használtak, hanem például a bautát titkos szavazások alkalmával is.
Ki melyik mögé bújna?
(A fent már idézett Szentkuthy ezt írta: "Miért szeretek történelmi maszkokban járni? Magamat és másokat maszkok mögé rejteni? Hogy is állunk ezzel az álarc-mániával? V. Károly, Don Carlos, Luther, Dürer vagy V. Lemondó Celesztin pápa stb. ... nekem olyanok, mint a régieknek a mitológiai alakok ... szimbólumok, és egyben: múzsák! ... Azonkívül: a kosztümbál! A civil ruha nekem kevés! ... No meg lehet mindebben valami vágyálom is: hogy magamat kiéljem. A budagyöngyei nyugalmazott középiskolai tanár szeretne cézárkodva nagyrendezősködni, nagyszínészkedni. Ezért is szeretem a történelmi figurákat."
És még néhány szép fotó:
* Nagy Pál: A PRAE VILÁGA: Szentkuthy valóságfelfogása és nyelvszemlélete = Irodalomtörténeti Közlemények 1999. 1/2. sz.
Holnap lesz a karnevál utolsó éjszakája Velencében, ahol már ezer éve is volt karnevál, és idővel létrejöttek a tipikus velencei maszkok. Közülük a legizgalmasabbak a teljes arcot pontosan elfedő voltók, ezek manapság meglehetősen melankolikusnak, elégikusnak tűnnek, de vajon milyenek a viselőik valójában? Maszkot nem csak karnevál idején használtak, hanem például a bautát titkos szavazások alkalmával is.
Ki melyik mögé bújna?
(A fent már idézett Szentkuthy ezt írta: "Miért szeretek történelmi maszkokban járni? Magamat és másokat maszkok mögé rejteni? Hogy is állunk ezzel az álarc-mániával? V. Károly, Don Carlos, Luther, Dürer vagy V. Lemondó Celesztin pápa stb. ... nekem olyanok, mint a régieknek a mitológiai alakok ... szimbólumok, és egyben: múzsák! ... Azonkívül: a kosztümbál! A civil ruha nekem kevés! ... No meg lehet mindebben valami vágyálom is: hogy magamat kiéljem. A budagyöngyei nyugalmazott középiskolai tanár szeretne cézárkodva nagyrendezősködni, nagyszínészkedni. Ezért is szeretem a történelmi figurákat."
És még néhány szép fotó:
* Nagy Pál: A PRAE VILÁGA: Szentkuthy valóságfelfogása és nyelvszemlélete = Irodalomtörténeti Közlemények 1999. 1/2. sz.
2011-02-23
2011-02-18
A helyzet
Vicc (hatvanas évek eleje):Hruscsov: Kikérem magamnak, nálunk nincs antiszemitizmus! A Moszkvai Filharmonikus Zenekarban 43 zsidó játszik. Hát maguknál a New York-i Filharmonikusokban hány?
Kennedy: Fogalmam sincs, mi nem számoljuk.
Interjúrészlet (2011. február 15.):
Süddeutsche Zeitung: A petícióban diszkriminációról, antiszemitizmusról és homofóbiáról is szó esik.
Kocsis Zoltán: Az én zenekaromban tizenegy zsidó és tizenegy roma származású muzsikus dolgozik. Amíg nem mondja nekem valaki, hogy bocsássam el őket, nem hiszek el ilyesmiket.
2011-02-14
112
Szombaton azon morfondírozott Lacika, hogy hogyan működik az 1-1-2 segélyhívó, mondtam, nem tudom, én csak a 112-ről hallottam még eddig. Na, ezen kicsit röhögtek Bojszival.
Hát ennek örömére idézzük a Tractatusból az 1.12-t:
"A tények összessége határozza meg, hogy minek az esete áll fenn, és azt is, hogy mi mindennek az esete nem áll fenn." De mostanában ez a kedvencem: "Mindazt, amit egyáltalán gondolni lehet, lehet világosan is gondolni. Mindazt, ami ki lehet fejezni, világosan is ki lehet fejezni." (i. m. 4.116). Úgy tűnhet, hogy mindez triviális, de nem az, íme:
Mint látható, ez itt Wittgenstein asztrológiai térképe vagy mije. Mit tehetnénk ehhez még hozzá?
Hát ennek örömére idézzük a Tractatusból az 1.12-t:
"A tények összessége határozza meg, hogy minek az esete áll fenn, és azt is, hogy mi mindennek az esete nem áll fenn." De mostanában ez a kedvencem: "Mindazt, amit egyáltalán gondolni lehet, lehet világosan is gondolni. Mindazt, ami ki lehet fejezni, világosan is ki lehet fejezni." (i. m. 4.116). Úgy tűnhet, hogy mindez triviális, de nem az, íme:
Mint látható, ez itt Wittgenstein asztrológiai térképe vagy mije. Mit tehetnénk ehhez még hozzá?
2011-02-08
2011-02-03
2011-02-02
2011-01-25
2011-01-22
"mint aki útközben el sem indult"
Szerdán lett volna Mészöly Miklós 90 éves. Nem szép tőlem, hogy egy sort se, egyetlen részletet se. Na, persze anyámat is elfelejtettem felhívni, pedig Pesten járt aznap, később aztán újra elkövettem ezt, csak akkor Bojszit nem hívtam vissza, pedig mindkettőnek megígértem. Mondanám, hogy vezeklésül jöjjön néhány Mészöly-idézet, de Mészölyt olvasni nem vezeklés, hanem feloldozás. Ahogy kerestem azokat a részleteket, amelyek 30 éve az enyéim - akkor vettem az első Mészöly-kötetet -, valahogy újabbakon is megakadt a szemem. (Összehasonlítottam őket, és először azt hittem, hogy ezek a most kiszúrtak pesszimistábbak, de nem így van, csak öregebb vagyok.)Lássuk csak!
Régtől fogva:
Többet tudni a reménytelenségről, mint ami méltányos.
Érv, a „sárga házból”: „Mi nem teszünk különbséget. Meztelenül a hóban, bundában a napon. Egészségünk az elgondolhatatlanba költözött. Most már érdemben cseveghetünk az elgondolhatóról.”
Én csak utazhatom legfeljebb; de a dolgok érkeznek meg bennem.
Többnyire későn derül ki, hogy a szenvedéllyel gyakorolt bizalmasság nem kedvez a tisztánlátásnak. Farkasvaksággal keveredik.
Shakespeare soha egy sort nem írt közvetlenül a saját koráról. Mások meg írtak. Kinek mire marad ideje.
Egy tájról beszélni nekem mindig vetkőztetőbb, mint a gondolataimról.
Három perc alatt öt remekműpillét pusztítottam el, mert zavartak, idegesítettek. (Hogy fognak mégis élni egy pillanatra, ha mondjuk, ötven év múlva, véletlenül olvassátok ezt!)
A magárahagyottság metafizikai sértettségből táplálkozó pesszimizmusa egyszerre játszik a semmire és valamire. Abban tetszeleg, hogy szabad, s eleve nyitottabb is minden átélésre, mindennek a kipróbálására: prolongált kilátástalanságával „kéjence” a létnek. Éppen elveszettségének a tudatában érzi úgy, hogy gátlástalanul birtokolhat és igényelhet mindent.
A metafizikai optimizmus egy lapra játszik, a valamire, amiről semmit sem tudhat – így éppen elveszhetetlensége tudatában van „joga” a metafizikai szomorúságra és levertségre. Prolongált reményével ugyanis olyan minőségre tör, amelyben nem ismerhet többé magára: úgy kell saját magát optimizmusa tárgyává tenni, hogy ezzel el is veszítse önmagát. Azért kell megváltoznia a reménykedésben, hogy ne legyen.
Pascal, kártyázás közben: „Megkérdezetlenül vagyok. Mi felelősség terheljen végül is? Ha mégis ráfizetek így, igazságtalanság. De semmi biztosíték, hogy nem fizetek rá ugyanígy, ha a lelkemet teszem ki. Treff király!”
[Ezt szeretem legjobban, évek óta kint van ugyanazon a kis papíron az éppen aktuális irodámban, vinni szoktam magammal, ha valahonnan távozom, mert ez az egyik legvigasztalóbb tanács a számomra, azt hiszem.]
Mostanában:
Unalmasak ezek az eklekticizmus körüli viták. Eklektikus. Ugyan, mi nem az? Minek nincs „bibliográfiája”? A rangunk: ahogyan megismételünk.
Előrehaladott állomás, mikor már lehetséges hátat fordítani egy olyan komolyságnak, amelybe belerokkantunk, de megszereztük vele az egészséghez s az iróniához való jogot…
Feladni mindent, legyűrni és legyőzni mindent – ugyanannak a gyengeségnek elképesztően kitartó kulimunkája szükséges mind a kettőhöz…
Fotó: Móser Zoltán
2011-01-13
2011-01-11
Nofene!
"Magyarország és vezetői személyesen is többet tettek a demokrácia és a jogállamiság megvalósulásáért, mint bármely más európai állam elöljárói" - mondta Martonyi Brüsszelben.
Kedd dél, Petőfi Sándor utca
Nézem a Katona februári műsorrendjét, jegyet akarok venni.
- Ne jósoljak neked valamit, kedves? – reszelős női hang a hátam mögött. Megfordulok, ötven körüli cigány asszony.
- Ne, köszönöm.
- De miért? Látom az arcodon, hogy nem vagy fajgyűlölő.
- Nem, tényleg nem.
- Akkor hadd mondjak pár szót a jövődről!
- Nem, jobb, ha nem.
- Na akkor legalább pár forintot adjál!
Adtam. Aztán vettem jegyet a Weöres-estre, a Mesél a bécsi erdőre meg a Cigányokra.
- Ne jósoljak neked valamit, kedves? – reszelős női hang a hátam mögött. Megfordulok, ötven körüli cigány asszony.
- Ne, köszönöm.
- De miért? Látom az arcodon, hogy nem vagy fajgyűlölő.
- Nem, tényleg nem.
- Akkor hadd mondjak pár szót a jövődről!
- Nem, jobb, ha nem.
- Na akkor legalább pár forintot adjál!
Adtam. Aztán vettem jegyet a Weöres-estre, a Mesél a bécsi erdőre meg a Cigányokra.
2011-01-09
Körling*
A képek ellenére a curling az nem jégsöprögetés egy kő körül, hanem taktika, és olyan tervezgetés, amely végül is különösebb kockázattal nem jár. Meg valamilyen nosztalgikus dolog, egy kis gyerekkor és gondtalanság. (Kivéve persze az olimpiát és más világversenyeket, de az ilyen meccsek a nézőknek akkor is felhőtlen szórakozást jelentenek.)
Kedvencem a svéd női és a norvég férficsapat, még akkor is, ha a skótoknál számít szinte nemzeti sportnak, és még ha a Németalföldön játszották is már a 16. században.
Az Anette Norberg vezette svédek játéka nem éppen támadó jellegű, de nem is kell, hogy az legyen, mert nagyon pontosak a lökések. A norvégok meg valahogy lazák, és az meg azért tök jó, csak rájuk kell nézni.
Kedvencem a svéd női és a norvég férficsapat, még akkor is, ha a skótoknál számít szinte nemzeti sportnak, és még ha a Németalföldön játszották is már a 16. században.
Az Anette Norberg vezette svédek játéka nem éppen támadó jellegű, de nem is kell, hogy az legyen, mert nagyon pontosak a lökések. A norvégok meg valahogy lazák, és az meg azért tök jó, csak rájuk kell nézni.
Egyszóval a curlingre szükség van.
2011-01-08
52° 16' Észak, 5° 6' Kelet
Úgy látszik, Hollandiából a gólyák sem akarnak elmenni, decemberben Hágában is láttam kettőt, ezek meg itt Ankeveenben álldigálnak, nem úgy, mint az emberek:Ez meg ráadás:
2011-01-06
Tündérkert
Egy ideje már mondogatom Petterinek, hogy Erdélybe kellene költözni. Vidéken élünk majd, hegyet járunk, román és magyar liberálisokkal vitatkozunk, esetleg román állampolgárságot igénylünk, bár nem ismerem a szabályokat, de nem is érdekes, örülünk a szabad levegőnek. (Itt meg? Itt meg többek közt az orbitális arcátlanság: Az Európai Unió tagja vagyunk, és vannak játékszabályok - mondta Orbán.)
A képen temesvári padok (forrás Wikipédia), de talán kicsit beljebb mennénk, esetleg Kolozsvár felé.
A képen temesvári padok (forrás Wikipédia), de talán kicsit beljebb mennénk, esetleg Kolozsvár felé.
2011-01-01
Újévi olvasmány
Dénes Iván Zoltán négy gondolkodónak - Isaiah Berlin, Hannah Arendt, Bibó István és Kis János - a személyes szabadság és a politikai szabadság közötti kapcsolatra vonatkozó értelmezését hasonlítja össze egy tanulmányában, amely ma még érdekesebb, mint szűk négy éve.
Néhány passzus belőle:
Isaiah Berlin az 1950-es években – Benjamin Constant nyomán – a negatív, a személyes, az egyéni szabadság védelme jegyében szembeszállt a pozitív, a politikai szabadság fogalmát kisajátító, azt a személyes szabadság feláldozása árán növelni állító totális gondolkodás és rendszer logikájával. Úgy látta, hogy a személyes szabadság feláldozása semmivel sem erősíti a politikai szabadságot, a politikai közösség önkormányzatát, megsemmisítése viszont abszolút veszteség. Szerinte a totális gondolkodás, a totális rendszerek „pozitív szabadsága” a politikai szabadság felcserélése a biztonságérzettel, a biztonságigénnyel, lemondás mind a személyes, mind a politikai szabadságról. Ennek a helyettesítésnek a nyomán a mindenható és mindentudó teljhatalmú elit, a hatalomtechnikusok, a szakértők misztikus és mágikus hatalma jött (jön) létre.
Arendt szerint a szabadság az uralomnélküliséghez kapcsolódott. Ahhoz az állapothoz, amelyben nincsenek uralkodók és alattvalók, hanem csak egyenrangú polgárok vannak, a polisz szabad polgárai. A szabadság politikai szabadság volt, amely a görög városállam piacteréhez, a politikai térhez kötődött. [...] Szerinte a politika emberi konstrukció, az uralom nélküli állapot, a szabad közösségi élet szférája. Az, amely megalkotta és lehetővé teszi a politikai szabadságot, a bátorság erényét, az önkormányzatot, biztosítja az újrakezdést, és átélhetővé teszi az együttérzést.
Bibó István a totális rendszerek lényegét azonosnak tartotta, ám elvi alapjukat megkülönböztette egymástól. A totális rendszerek a zsarnokságok modern formái, ellenpontjuk a szabadság és a demokrácia elvein alapuló társadalomszerveződés.[...] a politikai hatalom nem független az általa kormányzottaktól, hanem az ő beleegyezésükön alapul. Nem személyes uralom, hanem személytelen szolgáltatás. A szuverén nép, a nemzet sem egyalanyú, és korántsem egy és oszthatatlan, ahogy azt Rousseau feltételezte. Éppen ezért a népre hivatkozva is fennállhat – ahogy számtalanszor fenn is állt – zsarnokság. A közösség mindenre kiterjedő kontrollja, a termelés mindent maga alá gyűrő kényszere, a magánszféra hiánya ugyanis kizárja azt, hogy az egyén szabad lehessen
A hatalom alávetése a morális céloknak, a hatalom korlátozása, az intézmények egyensúlyban tartása a politikai közösség önkormányzatának a törekvésével társul. Ez elvi politika, hiszen az elvek intézményes alkalmazása megszelídíti a hatalmi harcot, miközben magukról az elvekről állandó, folyamatos vita zajlik. [...] A szabadság mindkét formája feltétele és alkotórésze a liberális demokrácia politikai értékeinek. Az egyén személyes szabadsága és a szabad társadalom toleranciája, semlegessége és pozitív diszkriminációja összeegyeztethető egymással. A politikai közösség folyamatos újra- és újraalkotása, az alapelvekről és a politikai kultúráról folytatott vita biztosítja, hogy a politikai közösség tagjai átélhessék, hogy ők nem alattvalók, hanem alakítói saját demokratikus politikai közösségüknek. (Kis János nyomán.)
(Mindezt legalább azért, mert zombi voltam, és nem fogtam fel, hogy ma Beszélő-estre kellett volna menni.)
Néhány passzus belőle:
Isaiah Berlin az 1950-es években – Benjamin Constant nyomán – a negatív, a személyes, az egyéni szabadság védelme jegyében szembeszállt a pozitív, a politikai szabadság fogalmát kisajátító, azt a személyes szabadság feláldozása árán növelni állító totális gondolkodás és rendszer logikájával. Úgy látta, hogy a személyes szabadság feláldozása semmivel sem erősíti a politikai szabadságot, a politikai közösség önkormányzatát, megsemmisítése viszont abszolút veszteség. Szerinte a totális gondolkodás, a totális rendszerek „pozitív szabadsága” a politikai szabadság felcserélése a biztonságérzettel, a biztonságigénnyel, lemondás mind a személyes, mind a politikai szabadságról. Ennek a helyettesítésnek a nyomán a mindenható és mindentudó teljhatalmú elit, a hatalomtechnikusok, a szakértők misztikus és mágikus hatalma jött (jön) létre.
Arendt szerint a szabadság az uralomnélküliséghez kapcsolódott. Ahhoz az állapothoz, amelyben nincsenek uralkodók és alattvalók, hanem csak egyenrangú polgárok vannak, a polisz szabad polgárai. A szabadság politikai szabadság volt, amely a görög városállam piacteréhez, a politikai térhez kötődött. [...] Szerinte a politika emberi konstrukció, az uralom nélküli állapot, a szabad közösségi élet szférája. Az, amely megalkotta és lehetővé teszi a politikai szabadságot, a bátorság erényét, az önkormányzatot, biztosítja az újrakezdést, és átélhetővé teszi az együttérzést.
Bibó István a totális rendszerek lényegét azonosnak tartotta, ám elvi alapjukat megkülönböztette egymástól. A totális rendszerek a zsarnokságok modern formái, ellenpontjuk a szabadság és a demokrácia elvein alapuló társadalomszerveződés.[...] a politikai hatalom nem független az általa kormányzottaktól, hanem az ő beleegyezésükön alapul. Nem személyes uralom, hanem személytelen szolgáltatás. A szuverén nép, a nemzet sem egyalanyú, és korántsem egy és oszthatatlan, ahogy azt Rousseau feltételezte. Éppen ezért a népre hivatkozva is fennállhat – ahogy számtalanszor fenn is állt – zsarnokság. A közösség mindenre kiterjedő kontrollja, a termelés mindent maga alá gyűrő kényszere, a magánszféra hiánya ugyanis kizárja azt, hogy az egyén szabad lehessen
A hatalom alávetése a morális céloknak, a hatalom korlátozása, az intézmények egyensúlyban tartása a politikai közösség önkormányzatának a törekvésével társul. Ez elvi politika, hiszen az elvek intézményes alkalmazása megszelídíti a hatalmi harcot, miközben magukról az elvekről állandó, folyamatos vita zajlik. [...] A szabadság mindkét formája feltétele és alkotórésze a liberális demokrácia politikai értékeinek. Az egyén személyes szabadsága és a szabad társadalom toleranciája, semlegessége és pozitív diszkriminációja összeegyeztethető egymással. A politikai közösség folyamatos újra- és újraalkotása, az alapelvekről és a politikai kultúráról folytatott vita biztosítja, hogy a politikai közösség tagjai átélhessék, hogy ők nem alattvalók, hanem alakítói saját demokratikus politikai közösségüknek. (Kis János nyomán.)
(Mindezt legalább azért, mert zombi voltam, és nem fogtam fel, hogy ma Beszélő-estre kellett volna menni.)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
